Amerika titkos történelméről forgat Oliver Stone

Vágólapra másolva!
A provokatív filmjeiről híres Oliver Stone az amerikai történelem utolsó hatvan évéről forgat dokumentumfilm-sorozatot.
Vágólapra másolva!

A többek között A szakasz-t és a Született gyilkosok-at is jegyző rendező jelenleg egy tízrészes sorozaton dolgozik, melyben az Egyesült Államok utolsó hatvan évét vizsgálja. Elsősorban azokra az eseményekre összpontosít, amelyek annak idején nem kaptak nagy nyilvánosságot, mégis kulcsszerepük volt a történelem alakulásában.

Stone korábban több politikai témájú filmet is készített (JFK - A nyitott dosszié, Nixon), így most is inkább politikai szempontból elemzi az olyan eseményeket, mint például Truman elnök azon döntése, hogy atombombát dob le Japánra. A sorozat az ígéretek szerint újonnan feltárt tényeket közöl a Kennedy-adminisztrációról, illetve a vietnámi háborúról is.

A narrátori szerepet is ellátó rendező úgy nyilatkozott dokumentumsorozatáról, mint "a legmélyrehatóbb filmes alkotásról, amelyet gyerekeinek és a következő nemzedéknek készíthet". Reményei szerint a sorozat meg fogja változtatni az amerikaiak gondolkodásmódját.