Vágólapra másolva!
Miley Cyrus édesapja, a rajongók által szintén jól ismert Billy Ray a napokban jelentette be, hogy a következő évaddal véget ér a Hannah Montana. A sorozat hatása mellett nem lehet elmenni, hisz indulásakor ráébresztette a producereket arra, miféle új irányba kell vinni a tinisorozatokat.
Vágólapra másolva!

Az Access Hollywoodnak adott interjújában Billy Ray Cyrus bejelentette, még egy évadot elkészítenek a Hannah Montaná-ból, aztán véget vetnek a tinisorozatnak. Az apa közlése szerint a negyedik szezon tizenegy, egyenként félórás epizódból és egy egyórás fináléból fog állni, ami 2010-ben kerül képernyőre. Billy Ray a maga részéről már most befejezte volna a szériát, a negyedik évadhoz Miley ragaszkodott, aki szeretné szépen lezárni a történetet.

A készítők így most azon dolgoznak, hogy kiépítsék a sztorit a végkifejletig, ami bizonyára egy magvas üzenet lesz a rajongók felé. A Hannah Montana egész estés változata (amely természete szerint egy komplex, lezárt történettel dolgozik) talán előrevetíthet valamiféle véget: Hannah Montana itt egy óriási koncert közepén leveszi parókáját (vagyis leleplezi önmagát), mert szeretne visszatalálni ahhoz a vidéki lányhoz, aki egykor volt.

Aki nem lenne képben a sztorit illetően: a Hannah Montana egy olyan kamaszlány története, aki titokban popsztár - és egy szőke paróka is bőven elég ahhoz, hogy senki ne ismerje fel. Fellépéseit édesapja és egyben menedzsere intézi (akit a valódi papa, Billy Ray Cyrus játszik), és van egy testvére plusz pár barátja is, aki tudja a titkát. De a történet talán nem is olyan fontos, sokkal inkább a társadalmi, kulturális hatás az, amire érdemes odafigyelni a sorozattal kapcsolatban.

A Hannah Montana alkotói voltak ugyanis az elsők, akik rájöttek arra, hogy a gyerekeket, tinédzsereket is érdekelhetik a zenés filmek - csak épp a megfelelő zenével kell őket megcélozni. Amíg a rock'n'roll korszak hasonló alkotásai (Grease, Cry Baby) tizenhat felett ütöttek, addig a kiskamaszok által gyártott, gumiszerű popzenék pont az ez alatti korosztálynál találnak be - sőt megkockáztatnánk, hogy némi baj is van azzal, aki idősebb korában is az efféle zenére kattan.

Disney Channel

Az egyszerűnek tűnő húzás - kellő marketinggel megtámogatva - eléggé bejött, a Hannah Montana iránti rajongás óriási méreteket öltött: Miley Cyrus koncertturnéjára horribilis összegekért keltek el az utolsó jegyek, a sorozathoz kapcsolódó termékeket pedig nem csak az amerikai kislányok vásárolták vagonszám, itthon is szépen mentek például a Hannah Montaná-s tolltartók, amiket a tanévkezdéskor dobtak piacra. Arról az őrületről nem is beszélve, ami a Jetix tehetségkutatóján alakult ki Hannah Montana hívónevére.

A sorozat sikerét azóta több tévés produkció meglovagolta, kezdve az itthon Szerelmes hangjegyek címen bemutatott High School Musical-lel, melynek második része - a maga 18 millió nézőjével - az Egyesült Államok legnézettebb kábeltévés műsorává nőtte ki magát, hogy aztán a harmadik filmmel már a mozikban hódítson. A Hannah Montana nyomvonalán jelent meg a három testvér által alkotott Jonas Brothers is, amely tévéfilm és sorozat után szintén a nagyvásznat ostromolja egy 3D-s koncertfilmmel.