Titokban mutatta be a TV2 új sorozatát

Vágólapra másolva!
A legnagyobb titokban, ma hajnali háromkor került képernyőre a Szex, hazugság, szerelem.
Vágólapra másolva!

A sorozat kaliforniai Silverlake-ben élő fiatalokról szól, akik különbözőképpen próbálják leküzdeni az életben rájuk váró akadályokat, miközben összetett emberi kapcsolatok és barátságok szövődnek közöttük. Amikor Hank ráveszi magát, hogy komolyabban is összekösse Rose-zal az életét, a lány múltjából feltűnik valaki, akit Hank sosem szeretett. Ráadásul megjelenik Jolene is, aki valahogy szintén kapcsolódik Rose múltjához - áll a sorozat ismertetőjében.

A premier igen barátságtalan időpontra került, éjjel három után kezdődött az eredetileg Sex, Love & Secrets címet viselő sorozat. Az USA-ban 2005 szeptemberében debütált, de nem ért el különösebb sikereket, mindössze nyolc részt forgattak. A stábból Tami Roman (Holdfény) lehet ismertebb, illetve Dylan Bruno (Ahol a szív lakik, Az egyetlen).