Akik orrvérzésig dolgoznak - balesetek forgatásokon

Vágólapra másolva!
Mint arról beszámoltunk a napokban, Mira Sorvino kitörte öt fogát Az utolsó templomos lovag című minisorozat forgatásán, mert nem volt hajlandó igénybe venni a dublőz segítségét. Persze nem ez volt az első baleset, amely forgatáson esett meg: hasonló sztorikból szedtünk össze egy csokorra valót - térdsérüléstől a lefejezésig.
Vágólapra másolva!

Hasselhoff után "fia" is megjárta a kórházat

David Hasselhoff az utóbbi időben több kórházban megfordult, miután valami baleset érte részegen. 2007 decemberében sorozatbeli fia, az új Knight Rider főszereplője is csatlakozott hozzá, ő viszont egész más oknál fogva: Justin Bruening a felújított széria forgatásán szenvedett komolyabb térdsérülést. A helyzet hasonló lehetett, mint Sorvino esetében: a színész maga akart leforgatni egy harcjelenetet, de nem tudta tökéletesen kivitelezni a megírt mozgásokat, így a munkából egyenest a kórházba vitték.

---------------------------------------

HBO
HBO

Gandolfinit megverte a kollégája

Tony Soprano alakítója, James Gandolfini az egyik kollégája miatt szenvedett balesetet a Maffiózók forgatásán. A termetes maffiavezér a történet szerint a szintén jó húsban lévő Bobby Baccalával (Steve Schirippa) verekedett össze, a jelenet azonban túl élethűre sikeredett: az ügyeletes orvosok egyszer csak azt vették észre, hogy Gandolfini fejéből ömlik a vér. Kiderült, a forgatás hevében Schirippa akkorát sózott társára, hogy annak felrepedt a feje. Komolyabb sérülés szerencsére nem történt, Gandolfininek csak borogatást írtak fel orvosai - a jelenlévők szerint Schirippa jobban megijedt, mint az "áldozat", amikor ráébredt, hogy mit művelt a kollégájával.

---------------------------------------

ABC
ABC

Longoria legurult a lépcsőn

A Gabrielle Solist játszó Eva Longoriát több baleset is érte már a Született feleségek forgatásán: 2005 augusztusában egy lezuhanó kellék vágta fejbe, egy évvel később pedig megbotlott és legurult egy lépcsőn, amikor kijött az öltözőszobájából - szerencsére egyik alkalommal sem szenvedett súlyosabb sérülést, bár mindkétszer kórházba kellett szállítani. "Szerencsére kemény feje van" - nyilatkozta az első esettel kapcsolatban a színésznő szóvivője. A második eset pedig azért volt emlékezetes, mert Longoria korábban a szerep kedvéért is legurult háza lépcsőjén, igaz, annak jóval súlyosabb következményei lettek, hisz Gaby ekkor vetélt el a történet szerint.

---------------------------------------

Johnny Knoxville-nek majdnem a heréi bánták

A kaszkadőrökkel forgatott, veszélyes jelenetek bemutatására szakosodott Jackass esetében szinte természetes, hogy olykor megsérül egy-egy szereplő. A műsor központi alakja, Johnny Knoxville például 2008 februárjában szenvedett komolyabb balesetet: egy rosszul sikerült motoros mutatvány közben majdnem leszakadtak a heréi, de végül megúszta egy húgycső-szakadással. Persze a kockázatos trükkök profi végrehajtói bizonyára számolnak az esetleges következményekkel: a Jackass körül az igazán tragikus az, amikor a fiatalkorú nézők próbálkoznak meg egy, a sorozatban látott mutatvánnyal - erre több példát is láttunk már, annak ellenére, hogy a készítők minden adás előtt és után leadnak egy figyelmeztető szöveget.

---------------------------------------

IMDb
IMDb

Fejbe lőtte magát a színész

Bizonyára sokan hallottak Brandon Lee halálának körülményeiről, miszerint a színészt egy kellékpisztollyal lőtték le A Holló forgatásán. 1984-ben hasonlóképp ért véget egy amerikai tévés színész, Jon-Erik Hexum élete is, ő viszont nem mások gondatlansága, hanem a saját hülyesége miatt lelte halálát. A színész egy fegyverszakértőt játszott a CBS számára készített, Cover Up című sorozatban, így szerepe szerint igen sokszor került a kezébe pisztoly - Hexum a forgatás szünetében mókázott az egyik kellékkel, azt imitálva, hogy fejbe lövi magát. Sajnos a játék tragédiába torkollott, mert a színész nem értette meg, hogy ilyen közelségből a vaktöltény is halálos lehet.

---------------------------------------

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Belesétált egy propellerbe a rendező

Boris Sagal ukrán származású televíziós rendező is egy forgatáson, a World War III című minisorozat munkálatai közben lelte halálát, 1981-ben: egyszerűen belesétált egy helikopter mozgó propellerébe, amely olyan gyorsan forgott, hogy a rendező nem láthatta, hol a vége. A propeller majdnem lefejezte Sagalt, olyan súlyos sérüléseket okozott a nyakán, hogy a rendező belehalt. A filmesnek egyébként rengeteg tévéfilmet és sorozatepizódot köszönhetünk, utóbbiak olyan szériákhoz kötődnek, mint a Columbo, az Alkonyzóna vagy az Alfred Hitchcock bemutatja.

---------------------------------------

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Hetekig gipszben

Hogy hazai színészt is említsünk: 2007 szeptemberében Stohl András rosszul lépett egy jelenet gyakorlása közben, és ennek következtében el is szakadt az Achilles-ína. A színész balesete azonban a Tűzvonalban forgatókönyvíróinak is nagy fejtörést okozott, hiszen Stohlnak három hétig fekvőgipszet, további három hétig pedig járógipszet kellett viselnie, így az m1-en futó izgalmas krimi cselekményét ennek megfelelően kell átalakítani az alkotóknak. Végül, mivel nem lehetett leállítani a forgatást, a sztoriban meglőtték Bordást, így került kórházba - és gipszbe.

---------------------------------------

Ötszáznál borult a műsorvezető

A BBC népszerű autós műsorának, a Top Gear-nek egyik vezetője, Richard Hammond a brit sebességrekordot szerette volna megdönteni egy e célra kialakított dragster-autóval. A kísérlet természetesen az egyik adás fő attrakciója lett volna, így a kamera végig forgott - az epizódot azonban csak hónapokkal később mutatták be, amikorra a műsorvezető már felépült és hazamehetett a kórházból. Hammond ugyanis épp a háromszáz mérföld per órás (483 km/h-s) álomhatárt ostromolta, amikor a kocsi hirtelen felborult, de szerencsére az egyik fékezőernyő még kinyílt. A sors fintora, hogy a műsorvezető elsőre baj nélkül végigment a pályán, a jelenlévők azonban nem voltak biztosak benne, hogy a rekorddöntés sikerült.