Megújult formában forog a Dob+Basszus

Vágólapra másolva!
Két részt már felvettek, a harmadikat hétfőn rögzítik a Kaukázus zenekarral, nyárig pedig további hat élő esten dolgozik a kamera. Támogató még hiányzik a produkció mögül, és az sem világos, mely tévécsatorna lát fantáziát a megújult műsorban.
Vágólapra másolva!

A Dob+Basszus producere, Lévai Balázs az [origo]-nak elmondta, hogy szinte gerillaakció keretén belül folytatja a műsort a Bárka Színházban, ahol saját kamerákkal, saját gyártásban veszik fel az esteket. "Két műsort vettünk fel idén ősszel, s még egy lesz most hétfőn. Akár pilotnak is megfelelnek, de valójában teljesen adásképesek. Az új sorozatban a múlt zenéi helyett a ma előadói kerülnek előtérbe. Akár nulla forintért is odaadnám a megvágott, kész műsort az MTV-nek, ha találok még egy támogató a már meglévő Coke Club mellé. Fogadókészség van a Magyar Televízió részéről, de pénz egyáltalán nincs. Sőt, már technikát sem tudnak adni" - mesélte.

A Dob+Basszus Live-nak a formája új, zenés, színpadi talkshow: a középpontban mindig egy zenekar áll, amelyik élőben játszik is a színházban. Beszélgetés mellett több filmbejátszás is szerepel a műsorba, hívnak vendégeket, egy meghívott költőnek pedig az a feladata, hogy átírja a zenekar egyik ismert slágerét, s az új változatot rögtön elő is adja a banda. Nagyjából kilencvenperces a színházi produkció, a tévé számára ebből vágnának egy feszes 50 percet. Lévai szerint, ha a köztévének nem kell, akár más tévé lesz a végállomás.

"Rossz most a klíma a kulturális műsorok számára, elsősorban azért, mert az MTV mint megrendelő és mint gyártó is eltűnt a piacról. Pedig komoly értékválság van, főműsoridőben csak külföldi filmek vagy saját gyártású 'trash' műsorok mennek a kereskedelmi tévékben, azaz éppen most lenne a legnagyobb szükség egy színvonalas, más alternatívát mutató, értékteremtő közszolgálati tévére. A médiatörvény megalkotása idején azzal számoltak a szakemberek, hogy a közszolgálati tévé majd gyárt elég kulturális műsort, éppen ezért nagyon szigorúan korlátozták az ilyen műsorok támogathatóságát. Most viszont nincs pénze az MTV-nek kultúrára (sem), ellenben külső támogatót sem lehet bevonni a szabályozás miatt, mert azt bünteti az ORTT, csupán egy-két kiskaput lehet találni, de azok mindig egyediek. Ez tényleg lehetetlen helyzet" - elemezte Lévai, aki a Music TV Icon című műsorainak producere is egyben.

A műsoraival öt Kamera Hungária-díjat nyert Lévaitól 2008 tavasza óta nem rendelt meg műsort a köztévé, csak egyedi alkalmakra hívták azóta. Úgy véli, hogy annyi esély maradt értelmes műsorok gyártására, hogy egy-egy jogi kiskaput megtalálva, a támogatóktól kapott pénzből készített műsort az MTV befogadja és ingyen leadja.

"A Magyar Televízió minden szinten megszorításokra kényszerül. A jövő évi műsorstruktúra kidolgozása folyamatban van, ezért erről csak később adható információ" - közölte az MTV sajtóosztálya.