Álláskeresőkkel indul reality

Vágólapra másolva!
A klipeket már szinte egyáltalán nem adó, realityk felé forduló Music TV tavaszra időzíti álláskeresős valóságshow-ját.
Vágólapra másolva!

Nézettségi számokból kiderül, hogy válság idején, mikor jórészt nyomasztó híreket kap a tévéző a hírműsorokból, az átlagosnál is jobban mennek a vígjátékok, a szitkomok: az MTV mégis másfelé próbálkozik, Hired címmel egy realityt forgat, melyben többé-kevésbé elkeseredett munkanélküliek próbálnak szerencsét egy New York-i, brooklyni ügynökségnél.

A szereplők felvételi elbeszélgetéseit filmre veszik, a nevüket, arcukat adó állástalanokkal tréner foglalkozik, és ezt is rögzítik. A reality dokumentarista stílusban készül, a kreatív főnök pedig a képen látható David Skokna lesz.