Sebestyén Balázs: Szépen kell búcsúzni

Vágólapra másolva!
Mindenképp szeretné folytatni rádióműsorát, méghozzá ugyanazon társakkal, stábtagokkal, de a Danubius utolsó napjáig kitart. Pár hónapig nem volt képernyőn, de indul A széf, mely itthon befutott, de több országban hamar elhasalt. Álma egy profi late night show, de nem napi rendszerben.
Vágólapra másolva!

Azt hallani, hogy a Danubius után a Klassz FM-hez igazolsz.

- Konkrétumot még nem tudok mondani, annyi biztos, hogy november 18-ig a Danubiuson vezetünk műsort, és addig maximálisan lojálisak leszünk az adóhoz. Sajnálom, hogy így történt, de most látható, hogy nagy a mozgás a piacon, mi pedig szeretnénk továbbvinni a műsort, szeretnénk tovább rádiózni. Ha átigazolunk, akkor is vannak kikötések: abszolút politikamentes műsort szeretnék, és vinném a stábot is. Hat-hét emberről van szó. Én szeretném, ha együtt maradnánk, ragaszkodom mindenkihez.

Mit történik, ha a Danubius él a versenykizárási passzussal?

- Folyamatosan tárgyalok a rádióval. Az elmúlt hónapokban jó kapcsolat alakult ki, és csak akkor élnének ezzel a jogukkal, ha tényleg van bármi reális esély a folytatásra. Ez már jogászok terepe, jövő héten eldől minden. A név, a Pirítós az övék, persze szeretnénk továbbvinni, ez mind tárgyalás alatt van. Bízom benne, hogy jó fogunk tudni elválni, ha tényleg nem lesz folytatás - addig viszont a Danubius az első.

Milyen volt a hangulat a döntés előtt? Benne volt a levegőben a bukás?

- Nem volt benne. Az utolsó pillanatig reménykedett mindenki, azon dolgozott, hogy jó pályázat szülessen.

Meddig szólt a szerződésed?

- Határozott időre szólt, de többet nem mondhatnék.

Vadon Janival tíz éve együtt dolgozol, haverok vagyok, de Rákóczi Ferit tudtommal a Danubius tette mellétek. Ő is menne a műsorba?

- Akkor olyan helyzet volt. A rádió szerette volna így, mi meg mondtuk, hogy jó, nézzük meg, mi sül ki belőle. Kiderült, hogy jól tudunk együtt dolgozni, Feri tudja, mi a szerepe, nem lép túl azon, jól is hozza azt.

Korábban a DeeJay rádión vezettél műsort. Kis adó már nem jön szóba?

- Sok mindentől függ ez. De elsődleges célom, hogy a műsort átvigyem egy nagy, országos rádióba, méghozzá a reggeli sávba. Más időpont nem annyira izgat.

Úgy hírlik, Jáksó is ott lesz, az pedig tény, hogy Csiszár lesz a Class egyik arca. Velük kijössz?

- Jáksóval abszolút, normális a kapcsolatunk, a rádióban és az RTL-ben is szoktunk találkozni. Senkivel nem vagyok rosszban, nincs haragosom, velem ki lehet jönni. De várjuk meg, mi lesz itt a végén, mert nagy a mozgás. A döntés megszületett, mondjuk ki: megszűnik a Sláger és a Danubius. Ott kell lenni a csatasorban a végéig, szépen kell elbúcsúzni, nem is lehet másképp, ennyi hallgatóval. Utána pedig az a feladat, hogy segítsünk munkát találni olyanoknak, akik jó szakemberek, technikusok - de láthatatlanok.

Nézzünk pár korábbi műsort! Úgy tűnt nekem, hogy szégyellted a Kalandra fal!-t. Igaz ez?

- Nem szerettem annyira. Sokat dolgoztunk rajta, hogy humoros legyen, sok szituációs játék volt benne, de nem láttam benne, hogy mi ebben számomra az előrelépés. Minden műsoromban szeretem tudni, hogy miben visz előre, tudok-e fejlődni.

Mikor a Pókerarc-ot először vezetted Vágóval, benne volt a levegőben, hogy generációváltás lesz az RTL-nél, de mindenki 2-3 évben gondolkodott. Erre egy év alatt megtörtént. Hogyan látod ezt?

- Nem tudom, hogy generációváltás-e ez valójában. Abban, hogy ez gyorsan lezajlott, azért István is benne volt, ő akarta a Párbaj-t, ő akart elmenni, a csatornánk marasztalni próbálta. Van formátum, amihez ő kell, van olyan, amiben én vagyok a jobb. Az mindenesetre nagyon jó érzés, hogy ott vagyok a csatorna 3 legfontosabb és legtöbbet foglalkoztatott arca között.

Ha már Vágó: igazából azon sértődött meg, hogy a beszólás után egy szerkesztő hívta telefonon a Danubiusból, nem te. Haragban vagytok még?

- Korábban is volt olyan, hogy szerkesztők hívták, és adásba került. Most az volt a probléma, hogy az ominózus Kalandra fal! után hívtuk pár nappal, és nem tudtam, hogy meg van sértődve. Most haragszik, de talán azért, mert nincs könnyű periódusban. Ettől függetlenül, ha találkozunk, biztosan beszélünk egymással. Neki jó a humorérzéke, és persze én vagyok a bűnbak, holott a naftalinszagú zakós szöveget is Vadon Jani nyögte be.

Indul A széf. Itthon jól megy, máshol hamar bukott. De nem lett volna érdekesebb egy másik műsorral előjönni?

- Folyamatosan tárgyalok az RTL Klubbal, egyeztetünk, milyen műsor jöhet még szóba. A széf sikerének több titka van: kicsit kvíz, kicsit talkshow, van benne dráma, kijönnek az érzelmek. Nem minden műsorban van ekkora játéktere a műsorvezetőnek. Voltak emlékezetes adások, például mikor valaki dobókockával dobta ki, melyik széfet nyissa - és nyert. Vagy amikor valaki azért játszott, hogy elutazhasson a pénzből őssejtbeültetésre. Volt is sírás, mikor sikerült. A szemünk láttára formálódtak sorsok, egyre többet tudtunk meg a játékosokról, közben igaz emóciókat láttunk. Bő kétszáz adást forgattunk, ami elég komoly szám, de Balázs-show-ból ezer fölött jártunk.

Nem gondolod, hogy a Tv2 gyengélkedése miatt ilyen nézettek az RTL-es show-k?

- Nem a rosszindulat mondatja velem, de jóval erősebb az RTL mint brand, és egyszerűen nincs alternatíva. Néha nem értem a Tv2 szakmai döntéseit. Nekem pedig az lenne a jó, ha éles verseny lenne, mert egy olyan helyzet inspirál. Ráadásul akkor több a költés, beindul a kreatív csapat, és így kapok több munkát.

Karácsony körül celebes adások lesznek. Szereted az ilyeneket?

- Én még csak-csak, de ők kevésbé, azt érzem, hogy ilyenkor befeszülnek, van mit veszteniük, nem úgy, mint a civileknek. Mindenki felépített magáról egy imázst, majd fél, izgul, hogy lehull a lepel. Eleinte A széf-ben sem voltak nehéz kérdések, de egy ideje nagyobb hangsúlyt kapott a klasszikus műveltség, de nem "ki írta?" szinten. Van benne történelem, irodalom, de mindig egy kis csavarral.

rtl sajtóklub

Ha civil lennél, milyen vetélkedőbe mennél el?

- Kipróbáltam volna a Legyen ön is milliomos!-t vagy az Áll az alku-t, Gundel Takáccsal. Nem könnyű műsorvezetői munka az sem!

És a Vágó vezette Párbaj?

- Nekem nem tetszett. Vágó benne laza, könnyed, barátságos, jó fej. Holott, amit ő nagyon jól tud, az a feszültségkeltés, itt pedig nem élt ezekkel a jól bejáratott eszközeivel. Épp a párbaj, annak feszültsége hiányzott a vetélkedőből. De éppen ez a szép az ilyen műsorokban, egy kvízt hatan hatféleképp vezetnek, ahogy minden színész is másképp formál egy karaktert. Látnod kell a szerepedet minden műsorban, aszerint kell működtetned. A Párbaj nem bizonyult jó választásnak, talán bonyolult is volt.

Akadtak is kárörvendők.

- Vágó sokáig a csúcson volt, most valami nem jött be, de ugyanez vár rám is egyszer: ünnepelnek, majd sárba tipornak. A nézők nagyon tudnak szeretni, és aztán nagyon szeretnek utálni is. Érdekesen működnek a tévézők: az első hibánál szétszednek. Amíg jól megy, oké, amint bajban vagy, gyorsan elengednek.

Hogyan látod magad tíz év múlva a magyar médiában?

- Remélem, hogy lesz egy late night show-m. Cél, hogy kevesebb képernyős jelenléttel, minőségibb munkát végezzek. Egy olyan késő esti talkshow lenne jó, mely véleményformáló, mely megmutatja, mi történik valójában, amely tükörképet mutat. Tudom, Amerikában ezek az éjszakai műsorok nagyrészt napiban futnak, de itthon semmiképp nem vállalnék ilyet. Egyszerűen kicsi az ország ehhez, kevés a sztár, ráadásul százfős gegcsapat sem állna mögöttem. 1997-ben kezdtem rádiózni, tévézni, 12 éve vagyok a médiában, az idétlenkedés már nem elégít ki. Tudatosan működöm. Pontosan látom magam, hova szeretnék eljutni a tévés szerepvállalásaimmal: tudni kell nemet mondani, nem ugrani minden ajánlatra.