Onyutha Judit új csatornához igazolt

Vágólapra másolva!
Onyutha Juditot az ősszel indult OzoneNetwork igazolta le, miután közel tíz évet húzott le a Tv2-nél. Több és komolyabb munka vár rá.
Vágólapra másolva!

Az ugandai születésű Onyutha Judit még 1999 decemberében szerződött a Tv2-höz, a most az Áll az alku-ban látható Kovács Áronnal párban vezette a Party TV-t, majd a Halló, világ című nyári magazin jött. Eleinte légiutas-kísérő volt, ezzel egy időben tévézett, de döntenie kellett, így képernyőn maradt - a nézők leginkább az időjárás-jelentésekből emlékeznek rá.

Onyutha Judit az [origo]-nak elmondta, hogy az, hogy Bárdos Andrással és Máté Krisztinával egy időben vált meg tőle a Tv2, nem jelenti azt, hogy ők egy csoportot alkottak volna a cégen belül. "A magyarázat a szokásos volt: létszámleépítés, megtakarítás. Nem indokolták különösebben, de megnyugtattak, hogy nem szakmai szempontok alapján döntöttek. Behívtak, megbeszéltünk egy időpontot, békében váltunk el" - mesélte.

A Tv2 október 2-án jelentette be, hogy megválik Onyutha Judittól, rövidre rá érkezett az OzoneNetwork megkeresése. "Négyen leszünk, három nő és egy férfi, váltjuk egymást. Több munka, nagyobb kihívás, ugyanis nem csak abból áll majd a munkánk, hogy elmondjuk, milyen idő lesz, hanem öko-híreket is közlünk, érdekes, környezettudatos életmóddal összefüggő témákat is boncolgatunk. Színesebb lesz, nem csak száraz adatokkal jövünk elő" - újságolta. A munka januárban indul, de addig is van tennivalója: az UNICEF egyik projektjét segíti, ehhez adja arcát: mint kétgyerekes anya, szeretné a karitatív tevékenységet folytatni tavasszal is.

Forrás: [origo]

Az OzoneNetwork az elmúlt héten 0,77 százalékos közönségarányt ért el a T-Home IPTV 50 ezer előfizetőjénél (a szolgáltatás saját, belső, anonim, az adatvédelmi előírások figyelembevételével végzett mérése alapján), ami nagyjából megegyezik a Spektrum tévé eredményével, megelőzi az Animal Planetet, a Travel Channelt vagy a Viasat tematikus csatornáit, és csak kevéssel marad el a Discoverytől vagy a National Geographic számaitól (melyeket erősen megközelített az 1,12 százalékot elérő LifeNetwork is). "2 hónap múlva naponta, élőben, félóránként jelentkezünk majd időjárás-jelentéssel. Judit mellett még három másik időjós szerződtetése van folyamatban. Az a célunk, hogy elsődleges hírforrássá váljunk időjárás témában Magyarországon, legyen szó az OzoneNetwork-ról mint tv-csatornáról, az ozonenetwork.hu-ról mint az [origo] időjárásrovatáról vagy éppen a mobilos időjárás-alkalmazásainkról" - mondta Hámori Barbara, a csatorna programigazgatója.

Az OzoneNetwork az Origo Zrt. időjárással, környezettel foglalkozó zöld tévécsatornája.