A halottak nem beszélnek: Helyszínelők-kiállítás a Millenárison

Vágólapra másolva!
Magyarországon a három Helyszínelők-széria öt csatornán látható, százezrek követik ezeket a látványos, negyven percben általában le is záruló eseteket. A sikersorozat köré interaktív kiállítást is szerveztek. Las Vegas, Dublin, Varsó után itthon is nyomozhatnak a krimikedvelő, játékra is nyitott látogatók.
Vágólapra másolva!

Az Emmy-t nyert, Golden Globe-ra is jelölt A helyszínelők, 2000 őszén indult a CBS-en, Anthony E. Zuiker és Jerry Bruckheimer közös termékeként. A vegasi csapat már az első évben 17,8 milliós átlagnézettséget vonzott az USA-ban, ez később 25-26 millióra hízott, így nem is volt kérdés, hogy önmaga konkurenciáit is létrehozza a gyártó, spinoffok formájában, ahogyan azt tették az Esküdt ellenségek elállítói is. A Miami helyszínelők 2002-ben rajtolt, a New York-i Helyszínelők pedig 2004 óta vannak a képernyőn. A Miami helyszínelők pedig egy időben a világ legnézettebb sorozata volt, David Caruso és társai száznál is több országban nyomoztak a képernyőn. Számos képregény, videojáték és krimi köthető a CSI márkához, így nem is meglepő, hogy még interaktív kiállítást is szerveztek köré, erősítve a formátumot.

Itthon a Viasat3 csapott le a sorozatra elsőként, fürgén, szemfülesen, megelőzve a nagyokat, az RTL Klubot és a Tv2, melyek az évtized elején még lebecsülték a sorozatok erejét, jobban hittek a filmekben, show-kban, vetélkedőkben. A Helyszínelők három szériája jelenleg, itthon öt csatornán is látható, erről és a tévés jogokról bővebben itt írtunk. Önmagában tehát egy kriminalisztikával összefüggő kiállítást szervezni Budapestre még nem lenne feltétlenül profittal kecsegtető ötlet - viszont A helyszínelők sikerére építeni egy ilyen vállalkozást, már valamivel életképesebb gondolat.

Az interaktív kiállítást a Fort Worth-i Történeti és Természettudományi Múzeum, a CBS Consumer Products, a CSI: A helyszínelők és a Nemzeti Tudományos Alap hozta létre. Idén már látható volt Portlandben, Las Vegasban, Dublinban, legutóbb pedig a varsói lakosok nyomozhattak kedvükre.

Fegyelem, figyelem

A Millenárisra látogató jegyvásárlót előbb a kivetített Gil Grissom, azaz William Petersen szólítja meg, és figyelmezteti, hogy a halottak nem beszélnek, ellenben a nyomok igen, és ennek megfelelően kell eljárni. A kiállítás nem épp hagyományos, inkább egy interaktív játék, mivel minden vendég helyszínelő lehet egy rövid időre: az érkezők a három esetből kapnak egyet, megfigyelnek berendezett, szétzúzott szobabelsőt, elhagyott, rideg sikátort, különféle tárgyak elhelyezkedéséből, a környéken eldobált újságpapírból, cigarettás dobozból, látszólag érdektelen nyomokból próbálnak logikus következetéseket levonni.

Forrás: [origo]

Cikkíró egy láthatóan meggyilkolt fiatal lány esetén nyomozott, a kettes számú küldetésen, a "a pincérnők korán halnak" című eseten ügyködött. A helyes megfejtésért mobiltelefonos sms-eket kellett értelmezni, ésszerű sorrendbe tenni, tanulmányozni kellett a döglégy fejlődési periódusait, de a holttest megtalálásának helyszínén fellelt tárgyak eredete, a keréknyom, a földön heverő, kis zacskóban lévő fehér por vagy a széttépett fotón talált ujjlenyomat is épp annyira fontos volt. Természetesen a DNS-elemzés vagy a vegyi vizsgálat összehasonlíthatatlanul bonyolultabb a valóságban, mint a játékos forma, mellyel a látogatók megismerkedhetnek, de ez nem szegte kedvét annak a legalább kétszáz, tizenéves jegyvásárlónak, aki mappát szorongatva, fontoskodó arccal jött-ment a laboratórium különféle egységei közt.

Forrás: [origo]

A kiállítás nagyjából egyórás programot jelent, de abban a hatvan percben megszűnhet a külvilág, a játékra fogékony látogató tényleg képes beleélni magát a kapott esetbe, és azt teszi, amit a tévé előtt ücsörögve, egy jó krimi alatt: spekulál, kombinál, elméleteket állít fel gondosan, hogy azokat egy pillanat alatt szétzúzza egy egészen másfelé vezető nyom. A sikeresen megoldott bűnügy jóleső érzésével távozó cikkíró még a ruhatárnál is talált nyomoznivalót, ott ugyanis egy kabátra váró, elszontyolodott, fiatal detektív szembesült azzal, hogy egy órával korábban a tanárnő rosszul osztotta ki a bilétákat, így várnia kellett, míg felbukkan a sötétből a másik gyilkossági eseten dolgozó osztálytárs.

--------------------------------------------------------

Nyerjen jegyeket a kiállításra!

Csak egy kérdésre keressük a választ:

Ki érkezett a távozó Petersen helyére a Helyszínelők-ben?

A megfejtéseket "CSI" tárggyal erre az e-mail címre kérjük, november 23-ig. Kérjük, nevet, postai címet is írjanak! Az öt nyertest az [origo] e-mailben értesíti, a páros belépőket kipostázza. A játékban az [origo] munkatársai nem vehetnek részt.