Csillag születik: nincs még elég sztár

Vágólapra másolva!
Elindította az RTL Klub a Csillag születik második sorozatát, néhány tehetséges, de nem kiugróan érdekes előadóval, pár egészen gyalázatos, önmagát lejárató próbálkozóval. Láthatóan a Budapest tévé megszűnése óta akadnak páran, akik nem találják a helyüket, s indokolatlan módon, kamerák előtt szeretnék bemutatni - amit nem tudnak.
Vágólapra másolva!

Nincs még elég sztár ebben az országban, gondolhatja a néző, így az RTL Klub indított egy újabb Ki mit tud?-ot - holott a csatorna csak látszólag tűzte ki célul a tehetségek felfedezését, felkarolását, az igazi feladat, hogy önmaga számára állítson elő előadókat, akikkel aztán meg lehet tölteni még három évig a Reggeli-t, a Fókusz-t, sok adáspercet nyerve. Országos kereskedelmi tévén pedig olyan szórakoztatás kell, mely minden népréteg számára érthető és felfogható: az orrán motort egyensúlyozó úr vagy a Budapest tévé legkegyetlenebb pillanatait idéző, táncikálva daloló, középkorú hölgy, netán a veresegyházi asszonykórus kínos jeleneit - figyelmeztetés nélkül - felidéző falusi csapat pedig hozta azt, amit vártak tőle, azaz sok hazai nézőt szórakoztatott, másokat meg elborzasztott.

Utóbbiak közül sokan így sem kapcsoltak el, mert hétfőn nem akarnak bambán nézni, ha két szaktárs a gyárban röhögve idézi fel a legcikibb jeleneteket. Mint minden hasonló show-nak, ennek is a legjobb promóciója, ha beszélnek róla az emberek az iskolában, a buszmegállóban, ha a legidétlenebb produkciókat továbbküldik egymásnak e-mailben. De ne legyünk igazságtalanok: az első adás - annak ellenére, hogy úgy volt beharagozva, mint egy válogató, hol jól megalázzák a tehetségtelen, igen hamis önképpel bírókat - hozott pár jó hangot, ügyes mutatványt, és nem kifejezetten arra ment, hogy lejárassa a sutább reménykedőket.

A négytagú zsűri szerepe meghatározó, jó beszólásokkal, észrevételekkel, poénokkal feldobhatják a hangulatot. A szerepek elég hamar kialakultak: Oroszlán Szonja két perc után már Hargitai Bea imitátoraként csodálkozott, szörnyülködött, nézett döbbenten, tátott szájjal - a szőke playmate tett így Uri Geller show-jában, ő volt a celeb, akit láthatóan sokkolt minden, amit látott (később ő jutalomként kaphatta a kisebb diplomáciai botrányt is okozó Senyorita Szöszi-t). Hernádi Judit megfontoltabb, elnézőbb, kicsit olyan volt, mint Soma a Megasztár-ban, anyás, megértő. Az is világosan látszik, hogy Fáy Miklós lesz a legtürelmetlenebb, tőle fognak félni a tangóharmonikások, szteptáncosok, imázsból kemény rapperek, nem hagyja sokáig futni azt a produkciót, melyben nincs több tíz másodpercnél.

Márpedig ez a kulcsa az egésznek: csak olyan előadókat érdemes továbbjuttatni, akik tényleg tudnak újat mutatni hétről-hétre, önismétlést kerülve. Egy visszafogott legény zenére táncoltatta propelleres játékrepülőjét, és ez fél percig érdekes is lehet, de vajon mivel rukkolna elő egy újabb körben? És mit tudna mutatni a rengeteg Michael Jackson-klón egy későbbi döntőben, ha feltételezzük, hogy a legjobb formájukat mutatták a válogatón?

rtl klub, bársony bence

A nyerteseknek pedig nem lehetnek illúzióik, mert lehet, hogy a 4 For Dance viszonylag sokra vitte, de elképzelhető, hogy a show nélkül is ugyanúgy befutott volna a csapat. Az RTL által felfuttatott és óriási sztárnak kikiáltott Kovácsovics Fruzsinával azóta is csak a csatorna műsoraiban lehet találkozni, az anorexiáról szóló cikkek mellett, miközben aligha tölti meg a Pecsát. És mi lett a "modernkori mese hősével, a kis mesemondóval"? Visszaült az iskolapadba, a fellépések száma jelentősen megcsappant, és bizonyára nem sok cégvezető tűnődik mostanság azon, hogy a vállalat karácsonyi partijára sztárvendégként Utasi Árpit hívja.