Rendhagyó útifilmsorozat indult

Vágólapra másolva!
Vasárnap egy különös útifilmsorozat indult a Magyar Televízió kettes csatornáján, kilenc epizód még hátravan.
Vágólapra másolva!

A hetente jelentkező Festői tájak, bohém utazók című francia sorozat szó szerint festői vidékekre kalauzolja el a nézőket, hiszen az egyes országokat bemutató utazók valamennyien festők, akik az egyedülálló természeti környezetből merítenek inspirációt.

Nyilván egy művész másként látja a tájat, az élővilágot és az embereket, mint egy kutató vagy egy turista, így a "műsorvezetők" személye meg is határozza a sorozat alaphangulatát. A július 12-én látott első részben egy Bertrand nevű festő látogatott el Örményországba, melynek kilencven százaléka ezer méter fölött fekszik, egymásra húzódó hegyeivel varázslatos látványt nyújt.

A következő vasárnap, vagyis július 19-én Namíbiával, majd Kubával ismerkedhetnek meg a nézők, a későbbiekben pedig a Zöld-foki szigeteket, Japánt, Kambodzsát, Izlandot, Guatemalát, Indiát és Skóciát is bemutatja egy-egy festő.