Krimi jön az Így jártam anyátokkal után

Vágólapra másolva!
Az Így jártam anyátokkal egyik író-producere, Greg Malins kirándulást tenne egy másik műfajba, nem akárki lesz a segítségére. 
Vágólapra másolva!

A Hollywood Reporter tudósítása szerint Malins nem kisebb névvel állt össze, mint Harlan Coben, akinek több könyvét (Az erdő, Az ördög játszótere, Dermesztő csend) is olvashatjuk magyarul. Az író máig az egyetlen, aki a misztikus és krimiszerzők mindhárom rangos díját, az Edgart, a Shamust és az Anthonyt is megkapta, mellesleg A Da Vinci-kód-ot jegyző Dan Brown jó barátja.

Malins - feladva az Így jártam anyátokkal humorát - egy izgalmas sztorit készül filmre vinni Cobennel: az egyelőre cím nélküli történet középpontjában egy egykori magándetektív áll, aki úgy dönt, hogy átadja tudását a következő generációnak, így kriminológiát, kriminalisztikát kezd el tanítani egy főiskolán. Persze nyilván "gyakorlati képzésre" is sor kerül, valószínű, hogy a sorozat nem csupán a tanórák fülledt légkörét fogja megjeleníteni.

"Egy álom vált valóra, ez a legnagyszerűbb dolog, amit valaha csináltam" - mondta Malins a Cobennel való közös munkáról, majd hozzátette, amíg nem ismerte, szinte piedesztálra állította mostani alkotótársát, de aztán kiderült, hogy egy közvetlen, majdhogynem átlagos fickóról van szó. Malins számára a közreműködés valóban nagy ugrás, hisz az Így jártam anyátokkal előtt is jobbára vígjátéksorozatokon, például a Will és Grace-en és a Jóbarátok-on dolgozott.