Folytatja a Helyszínelők atyja

Vágólapra másolva!
Anthony E. Zuiker kétéves szerződést írt alá a CBS-szel, melynek keretében újabb nagy dobáson töri a fejét.
Vágólapra másolva!

Anthony E. Zuiker ragaszkodik a CBS-hez, így az általa kitalált Helyszínelők végeztével is szeretne a csatornánál maradni. Mint a Varietynek elmondta, szinte otthonának érzi az adót, ahol megalapozta a karrierjét - az ottani vezetőség ugyanis úgy adott neki esélyt, hogy korábban semmilyen tévés tapasztalata nem volt, épp nyolcdolláros órabérért dolgozott a Las Vegas-i villamosokon.

A Helyszínelők-ből azonban óriási siker lett, Zuiker pedig újabb kétéves szerződést írt alá a CBS-szel, melynek keretében Dare to Pass nevű cégével különféle, új műsorokat fog készíteni az adónak - köztük olyanokat is, amelyek nem előre megírtak, vagyis elképzelhető, hogy a Helyszínelők atyja nemsokára egy realityvel rukkol elő.

Az igazán érdekes azonban nem is a tartalom, hanem inkább a forma, Zuiker szerint ugyanis a hagyományos tévés formátumoknak ma már nincs létjogosultságuk. A jövőben csupa olyan projekten szeretne dolgozni, amelyek a tévé mellett más médiumokban, interneten, mobiltelefonon, illetve számítógépes játék formájában is meg tudnának jelenni.

Ennek előszeleként - a CBS-szel között megállapodás mellett - úgynevezett digiregényeket ad ki, melyek első darabja, a Level 26: Dark Origins szeptemberben jelenik meg: az írás érdekessége, hogy a nyomtatásban kiadott könyvhöz egy kisfilm is készül, amelyet az interneten lehet megtekinteni.