Visszatér Ray Romano

Vágólapra másolva!
Ray Romano David Letterman késő esti talkshow-jában beszélt új tévés szerepéről, amely a Szeretünk Raymond óta az első.
Vágólapra másolva!

Ray Romano az 1996 és 2005 között futott Szeretünk Raymond-dal vált ismertté (és a legjobban fizetett tévés színésszé), sőt jóformán ez az egyetlen produkció, amihez köthetjük a nevét. A sorozat vége óta nem is vállalt más tévés munkát, a Jégkorszak részeiben viszont ő adta a hangját a mamutnak.

A színész télen tér vissza a Men of a Certain Age című dramedyvel, vagyis tragikomédiával, melyben egy "neurotikus, de barátságos", kétgyermekes, elvált férfit játszik, aki régi haverjaival együtt azon kapja magát, hogy kitört rajta a kapuzárási pánik.

Romano Lettermannek elmondta, nyáron kezdik a forgatást, a kész sorozat pedig decemberben kerül adásba a TNT nevű kábelcsatornán. "Élvezem, hogy most kevésbé cenzúráznak. Fogalmad sincs, a Szeretünk Raymond-ban hányszor ki akartam mondani: Fogd be a pofád, Debra!" - elevenítette fel a családi komédia forgatását a színész.

A mostani sorozat valóban más hangulatú lesz, annak ellenére, hogy Romano a Szeretünk Raymond egykori írójával, Mike Royce-szal együtt jegyzi a pilotot. Haverjait a Gyilkos utcák egyik nyomozója, Andre Braugher, illetve a Quantum Leap - Az idoutazó főhőse, Scott Bakula játssza.