Az ostoba nőtípust szeretik az amerikai valóságshow-k

A nők ostobák - legalábbis a tévében látható realityk szerint, amelyek pedig a valóságot hivatottak leképezni. Mégis, a női főszereplőkkel dolgozó drámák, mondjuk, A hatalom hálójában vagy A főnök, sokkal árnyaltabb és igazabb képet mutatnak a női nemről, mint az egysíkú karaktereket felvonultató valóságshow-k.

A nők kiszámíthatóak, egyszerűek - az egyik legjobb példa erre a Real Housewives sorozata, amely a műfaján kívül a címével is arra utal, hogy a látott háziasszonyok mennyire igaziak. Persze bizonyára azok, ha csak egy szűk réteget veszünk alapul, a gond igazából csak azzal van, hogy a műsor a nőknek pont egy olyan csoportját mutatja be, amelyre maguk a nők sem lehetnek igazán büszkék.

A Real Housewives hősnői - akár az Orange County-beli, akár a New York-i kiadásra gondolunk - ugyanis olyan jómódú, olykor egyenesen piszok gazdag asszonyságok, akik munkájukat (már ha van nekik) mintegy mellékesen végzik, legtöbb energiájukat saját külsejükbe és társadalmi életük fenntartásába feccölik. Jelenlegi státusuk eléréséért persze egy szalmaszálat sem tettek keresztbe, egyszerűen jó helyre születtek, vagy megfelelő emberhez mentek feleségül.

Mintha valamennyien Truman Capote barátnői lennének, csak épp jóval kevesebb bájjal és ésszel - életmódjuk így a férfiakat simán idegesíti, a nőket meg egyenesen bánthatja. A Newsweek újságírónője, Raina Kelley például annyira felidegesítette magát a realityk ilyesféle ábrázolásmódján, hogy egyik cikkében azt pedzegeti, bepereli a Real Housewives-t adó Bravo Networköt és a hasonlóan sztereotip Bridezillas anyacsatornáját, a WE TV-t.

A Real Housewives New York-i asszonyai

"Köszönet ezekért a nevetséges műsorokért, amelyek megfelelő alapot biztosítanak a szexisták számára ahhoz, hogy a nőket gyenge, sekélyes, ostoba ribancoknak tartsák" - fakad ki cikkében Kelley, majd hozzáteszi, a Real Housewives csekély értelmű csapatával szemben fel tudna sorakoztatni több millió háziasszonyt, akiknek az IQ-ja 70 felett van. Ugyanígy millió menyasszonyt, akik anélkül házasodtak meg, hogy hülyét csináltak volna magukból.

A Kelley által támadott másik reality, a Bridezillas ugyanis azt mutatja be, mi történik aközött, hogy egy nőt feleségül kérnek, és hogy az első igen után a másodikat is kimondja - immár az oltár előtt. A show tele van olyan nőkkel, akik őrült sikításban törnek ki, ha nem sikerül idejében beszerezniük a vágyott strucctollakat a menyasszonyi ruhájukhoz. Egyszóval csupa külsőséggel foglalkoznak, ahelyett, hogy az esemény valódi jelentőségét néznék.

Akad persze egy-két emberi sztori is (a jelenleg futó hatodik évad Valerie-je afölött bánkódik, hogy az esküvőjére kinézett helyszín a dél-kaliforniai futótüzek martalékává vált), de a szériára általánosságban a fent leírt sztereotip ábrázolásmód a jellemző. Ugyanez a helyzet több más realityvel is, gondoljunk csak az America's Next Top Model-re vagy a She's Got The Look-ra, amelyek meg azt az üzenetet küldik, hogy minden nőnek úgy kell kinéznie, mint egy modellnek.

Őrült menyasszonyok a Bridezillas-ban:

Igaz, a Fox épp mostanában megy szembe ezzel a trenddel, de törekvése még inkább csak kivétel, ami a szabályt erősíti. A csatorna most nyáron indítja a More to Love-ot, melyben átlagos vagy annál rosszabb külsejű (általában kövér) emberek próbálnak társat találni maguknak. A műsort egy korábbi reality, az itthon A nagy fogyás-ként adott The Biggest Loser is inspirálta, amely megmutatta a producereknek, hogy a nézők nem feltétlenül csak a nádszálalkatú, hibátlan külsejű embereket figyelik szívesen.

Azoknak a nőknek viszont, akik igazán érzékenyek nemük tévés bemutatására, nem lehet elég, ha a műsorkészítők csak a külső jegyeket variálják. Igazán értelmes, belevaló csajokat jelenleg pedig csak fikciós sorozatokban látni, persze ezek némelyike meg éppen az ellenkező irányba (vagyis a túlzott pozitivitás felé) viszi el a személyiségjegyeket. Ezzel mondjuk korántsem akkora a baj, hisz itt fiktív hősökről van szó, nem pedig olyan nőkről, akik bevallott szándék szerint a valóságot hivatottak reprezentálni.

Hazai mezőny

Egy marék lencséből persze nem lehet vörösboros-gombás marhapörköltet főzni, pláne nem juhtúrós sztrapacskával, így abból kell gazdálkodni, ami van. Magyarországon sem a teljes valóságot mutatták be a valóságshow-k, csupán annak egy kis szeletkéjét, kellő magabiztossággal megvágva, itt-ott irányítva a cselekményeket, megszervezve a célszemély napját, váratlan találkozásait, konfliktusait.

A hazai realityk nőfigurái közt akadt idősebb, gondterhelt énekesnő (Zalatnayval előbb az RTL forgatott dokusoapot, mielőtt bevonult volna a börtönbe, majd a rácsok mögé is követte a csatorna, utána pedig a TV2 kísérgette haknikra és plasztikai sebészetre), fiatal kismama (Nóci életét is követték-irányították a kamerák) és egészen fiatal popsztár, énekesnő is (Galambos Dorina ex-megasztáros mindennapjait rögzítette a VIVA stábja, Pély Barna nem túl nagy örömére).

A női karakterek itthon sokfélék voltak, akadt erős, szívós, strapabíró, nyúzottan is nőies figura (Survivor az RTL-en), modoros, visszafogott, megjátszós (Nagy Ő a TV2-n), közönséges, hangos, ordenáré (Bea a Győziké-ben) és végtelenül esetlen, suta, feszélyezetett teremtés is (Hárman párban). Az elmúlt évek legjobb női karakterét a "szerelme" után Kolumbiába utazó, és némi színészi tehetséggel is rendelkező Hargitai Bea hozta a Senorita Szöszi című reality-alapokra épített sorozatban - kár, hogy minden percén érződött, hogy előre megírt forgatókönyv szerint zajlanak a jelenetek.