27 tévéfilmet és sorozatot támogat az MMK

Vágólapra másolva!
Televíziós filmek és sorozatok támogatásáról döntött a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) kuratóriuma: az MMK és négy országos televízió támogatásával kiírt pályázat eredményeként 18 önálló film és 9 sorozat készülhet 2009-2010-ben.
Vágólapra másolva!

Régóta folyik a vita a médiatörvényről, ezalatt a közalapítvány a Magyar Televízióval (MTV), a Duna Televízióval, az RTL Klubbal és a TV2-vel megalkotta a szelektív tévéfilm- és televíziós filmsorozat gyártási pályázatát. Mint a kiírás fogalmaz, a pályázat "magas művészi és kulturális értékű, magas nézettségre számot tartó, kulturális-szórakoztató televíziós alkotások gyártására" vonatkozott.

Sokan mondják, hogy régen jó volt a tévéfilm, és ez nagyon igaz - véli Grunwalsky Ferenc, az MMK elnöke, aki bízik benne, hogy friss alkotásokkal és remélhetőleg új tehetségekkel tölthetik meg a televíziókat. Fontos áttörésnek nevezte, hogy nemcsak a régi filmek ismétléseit lehet majd nézni, hanem "új klasszikusok" születhetnek. A közalapítvány 2009-2010-ben több mint 500 millió forintot szán a pályázatra, a televíziók együttesen hozzávetőleg ugyanilyen arányban támogatják a készülő produkciókat. A pályázaton indulás feltétele az volt, hogy a jelentkező rendelkezzen az egyik televízió által kiadott sugárzási nyilatkozattal, amely garantálja, hogy az elkészült alkotás adásba is kerül majd.

Pusztay András, az MTV kiemelt producere úgy vélte, a moziközönség számára készített filmek vetítése sokszor nehézségeket okoz a televízióknak, mert a magas művészi igényű alkotások inkább a késő esti műsorsávban érvényesülnek jobban, most azonban főműsoridőben bemutatható filmek támogatására törekedett a köztelevízió. Juhász István és Pörös Géza, a Duna TV gyártási, illetve művészeti igazgatója szerint a pályázatnak köszönhetően megduplázódhat a tévéfilmes keretük.

A 47 beadott pályázatból 27 részesül támogatásban; a győztes produkciók között helyet kaptak gyermek-, ifjúsági, animációs, játék- és dokumentumfilmek, sorozatok, de operafilm is szerepel a listán. Támogatást kapott többek között az MTV Magyarország története című 23 részes sorozata, Makk Károly Farkasbőrben című filmje (MTV) és a Hajónapló 89-10 című sorozat (MTV), amelynek mind a 12 részét más-más rendező (például Mátyássy Áron, Török Ferenc és Fonyó Gergely) forgatja. Szintén az MTV vetíti majd Gothár Péter, Goda Krisztina és Mészáros Márta készülő alkotásait, a Duna TV-nek forgat többek között Vasvári Emese és Dettre Gábor; Csupó Gábor az RTL Klub számára készíti el Immigrants című animációs filmjének sorozat-változatát, míg Sas Tamás Szélcsend-je a TV2-n lesz látható.