Elsőre ütött a Kalandra fal

Vágólapra másolva!
Jól debütált a Japánból származó, kissé idétlen vetélkedő az RTL Klubon.
Vágólapra másolva!

A teljes lakosságnál a tegnap bemutatkozó Kalandra fal 33,4 százalékos közönségarányt ért el, 1,29 millió néző figyelte átlagban, miközben az ugyanebben az időpontban futó (bár hosszabb) Áll az alku 1,22 millió nézőt, 31,1 százalékot érdekelt. Az RTL-en a Fókusz alatt csökkent a közönségarány, de a Barátok közt-re visszatalált több néző, tíz tévézőből hárman választották Berényiéket. A Jóban Rosszban 26,5 százalékot jegyzett az új sávban, 1,24 millióan választották.

A kereskedelmi célcsoportban az új RTL-es vetélkedő kerek 40 százalékos közönségarányt csinált, amivel simán verte a Kovács Áronnal felálló Áll az alku-t. A Barátok közt 29,3 százalékkal futott, a rövidebb Jóban Rosszban pedig 22,3 százalékot teljesített.

Forrás: [origo]

Ezek persze csak a hétfői számok, az első ütéseket tehát az RTL vitte be. A Kalandra fal (képünkön, forrás: RTL sajtóklub) későbbi esélyeit gyengítheti, hogy a formátum 2-3 este után már túl sok érdekességet, újdonságot nem tartogat, az Áll az alku pedig szintúgy megunható - ahogy ez már meg is történt a táskanyitogatós vetélkedővel, melyet két éve már le is vettek a műsorról.