Meghalt a Bob és Bobek rajzfilmek készítője

Vágólapra másolva!
Elhunyt Václav Bedrich, a Bob és Bobek, valamint sok más ismert csehszlovák rajzfilm készítője.
Vágólapra másolva!

Kilencvenéves korában meghalt Václav Bedrich, a nemzetközi hírű cseh gyermekfilmrendező és képzőművész. Alkotásai Magyarországon is ismertek és kedveltek voltak.

Gyermekeknek szánt rajzfilmsorozatait - köztük a két ugrifüles, Bob és Bobek kalandjait, az óriás kutya Maxipes Fík történeteit, s a Tündér Amálka meséit - a Magyar Televízió és később a magyar kereskedelmi televíziók is többször vetítették. A rendező olyan neves képzőművészekkel működött együtt, mint Cyril Bouda, Adolf Born, Vladimír Rencín vagy Vladimír Jirának.

Václav Bedrich volt a szerzője az egykori Csehszlovák Televízió esti meséjét bevezető, nagyjából egyperces zenének, amelyet 1965 óta ismernek a cseh és a szlovák nézők. Ezt a "zenei jelszót" Csehszlovákia megszűnése után a Cseh Televízió is átvette.

Életműve a lexikonok adatai szerint összesen 358 rajzfilmet - köztük több tucatnyi sorozatot - foglal magába.