A Hősök-ből eltűnik egy főszereplő - lehetett olvasni tévés blogokon korábban, ugyanakkor többen tudni vélték, hogy Ali Larternek nem lesz több munkája a sorozatban. A fancast.com-on a színésznő két nappal ezelőtt elmondta, hogy nagyon boldog, hogy részese a show-nak, és épp most forgatta le az első olyan epizódot, amit a visszatérő Bryan Fuller írt. Vele jó kapcsolata van, nagyon izgatott, hogy a szakember újra a fedélzeten van. "Jó úton járunk" - vélte, hozzátéve, hogy lenyűgözőnek találja energiáját, pozitív hozzáállását, és külön jó, hogy meghallgatja az embert.
A "hihetetlenül jó" stábot önszántából nem is hagyná el, mert az együttlétet élvezi leginkább a napi forgatások alkalmával. "100 százalékban része vagyok a Hősök-nek, és büszke vagyok rá, hogy a stáb tagja lehetek" - nyugtatta híveit.
Hogy melyik karakterét szereti leginkább? Larter elmondta, hogy szívében fontos helye van mindegyiknek, de az első évad Nikkije volt talán a csúcs, szerette a figurát. Kedvenc epizódja az első évad hatodik része volt, amikor a gyökeresen különböző Nikkit és Jessicát kellett alakítania. A vetkőzéssel kapcsolatban elmondta, hogy nem tervez félpucér jelenetet sem, mert hagyni kell valamit a képzeletnek is.
Néha persze van távozó is, Larternek leginkább a csak 16 epizódot kapott, venezuelai születésű Santiago Cabrera (Isaac Méndez) távozása fájt. "Mindig nehéz, amikor valaki elhagyja a show-t. Ő része volt az eredeti stábnak, amikor elment, szomorú voltam. A társaság szívében volt" - mondta róla.
Bónusznak egy szellemes és friss Hősök-reklámszpot, a Super Bowl környékéről: