Új Muppet Show születhet

Vágólapra másolva!
A Disneynél egészestés film készül a Muppet Show szereplőivel: ha sikeres lesz, a sorozat is visszatérhet a tévé képernyőjére.
Vágólapra másolva!

A Disney mozifilmet szeretne készíteni a Muppet Show alakjaival: a történet szerint a figurák egyetlen estére összeállnak, hogy megmentsék csőd szélén álló stúdiójukat. A valóságban az újraegyesülés hosszabb időre is szólhat, már ha a filmet elegen megnézik a mozikban.

A történetet ugyanis Jason Segel (a Lepattintva írója, de színészként a How I Met Your Mother-ben, illetve a Helyszínelők pár epizódjában is láthattuk) jegyzi, aki állítólag elszánt rajongója a Muppeteknek, így mindent megtenne azért, hogy a show 27 év elteltével újra képernyőre kerüljön.

A közbenső időben születtek ugyan különféle spin-offok, de az eredeti sorozat csak 1981-ig futott - márpedig Segel az eredeti szellemben szeretné feléleszteni a bábokat.

Az utolsó Muppet-film egyébként az 1999-es Muppet Show az űrből volt, már ha nem számítjuk a 2005-ös Muppet's Wizard of Oz-t, amely viszont nem egy eredeti történet, csupán az Óz, a csodák csodájá-t meséli el az ismert figurákkal.

A tévésorozat felélesztésére is történtek már kísérletek, de eleddig sikertelenül: 2005-ben például az interneten futott a Statler and Waldorf: From the Balcony, amely a színházi erkélyről magyarázó két öregurat állította középpontba.

A következő évben került volna adásba az America's Next Top Model bábos paródiája, az America's Next Muppet, de ennek végül a premierjére sem került sor - az ötlet még dobozban van, így elképzelhető, hogy a Disney először inkább ezzel próbálkozna egy teljesen új széria helyett.