Videó: török minidráma Pesten

Vágólapra másolva!
A futball a nagy emóciók játéka, és az öröm, a szomorúság különösen felerősödik, ha a nemzeti válogatottért szorít az ember. A mellékelt videón Pesten élő törökök ujjonganak, ünnepelnek, majd zuhannak melankóliába.
Vágólapra másolva!

A futball erős érzelmeket képes kicsalni a sportszerető férfiakból és nőkből - már egy klubcsapat iránti rajongás is látványos tud lenni, de a világbajnokságok és Európa-bajnokságok idején, a nemzeti válogatott miatt a lokálpatriotizmus, a kerületi klub szeretete vagy egy távolabbi felé érzett szimpátia mellett megjelenik a hazafias érzület is. Szurkolók százezrei kelnek útra, hogy a helyszínen, a stadionban vagy a környékén kifestett arccal, a csapat mezében parádézzanak, himnuszt énekeljenek könnyes szemmel, és határtalan gólörömükben többször megcsókolják, s hosszan ölelgessék a mellettük pogózó kövér, szakállas ismeretlent is.

Videós anyagunk tegnap készült, a bosszantó adáshibák miatt is emlékezetes német-török alatt. A meccs a technikai problémák miatt sem lesz könnyen felejthető, de - nem mellesleg - az Eb egyik leglátványosabb találkozója is volt egyben, az öt góllal is elégedett lehet a semleges néző (már ha van ilyen). A videónkon látható budapesti törökök semmiképp nem nevezhetőek neutrális bámészkodónak: érdemes viszont megfigyelni a hangulat változását, az érzelmi hullámvasutat, az öröm és a végtelen keserűség közti stációkat!