Apa focizik, anya mással huncutkodik

Vágólapra másolva!
A futball-Eb ideje alatt sok feleséget hanyagol a férje - na de mit szóljon az, akinek hitvese nemcsak nézi, de űzi is a focit? Ezen hölgyek különös világába vezet be minket a Futballistafeleségek című sorozat, melynek főszereplőire azért a férfiaknak is érdemes egy pillantást vetni egy-egy meccs szünetében. Nézze meg galériánkat!
Vágólapra másolva!

A Futballistafeleségek a nézők alapvető kíváncsiságára épít, arra próbál választ adni, hogy milyen lehet egy híres, körülrajongott emberrel együtt élni - elvégre kit ne érdekelne például Victoria Beckham élete? A rendhagyó koncepciójú történet középpontjába egy képzeletbeli angol futballklub, az Earls Park került, amely persze az első osztályban játszik, így az oldalbordáknak is bőven kijut a jólétből és a csillogásból.

Igen ám, csak hogy a futballisták köztudottan kevés időt töltenek odahaza, így az elhanyagolt (vagy épp mások által "foglalkoztatott") hölgyeknek jócskán akadnak magánéleti problémái is. És persze itt is, mint szinte minden női közegben, dolgozik a féltékenység, melynek alapja azonban nem a másik, hanem a másik férjének teljesítménye, a pályán bemutatott kiváló játéka.

A sorozatot itthon is láthattuk a Magyar Televízió jóvoltából: kezdetben három hölgy, Tanya, Chardonnay és Donna áll a középpontban, de aztán egyre inkább a nagytermészetű Tanya felé tolódik el a hangsúly. Mikor az őt alakító Zoe Lucker kiszállt a negyedik évadban, keményen csökkent a nézettség is. (A karakter egy idő után visszatért ugyan, de már nem tudta visszacsalogatni a nézőket, így az ötödik szezonnal el is kaszálták a sorozatot.)

Valójában végig Tanya Turner a történet mozgatórugója: ő a kegyetlen szupernőstény, aki kész átgázolni mindenkin, hogy elérje, amit akar - ehhez általában csak csáberejét kell bevetnie. Nem csoda, hogy háromszoros özvegy (felváltva házasodott pénzért és szerelemből), cinikusságát pedig jól jellemzi, hogyan próbálja hazaszállítani utolsó férje földi maradványait: "Egy özvegy, egy halott férj" - mondja, mikor jegyet rendel a reptéren, majd az urnát ott is felejti a pulton, hisz ahová tart, ott már nem lesz rá szüksége.

Néha persze Tanya is megjárja, például börtönbe kell vonulnia, amikor egy adag kokaint találnak nála. A dolog azért érdekes tévés szempontból, mert Tanya karaktere ekkor egy másik sorozatba is átkerült: a Futballistafeleségek-et ugyanaz a produkciós cég gyártotta, mint a női börtönben játszódó Bad Girls-t, így ötletes húzásként ez utóbbi történet helyszínére kasztnizták be Tanyát - három epizód erejéig tehát a Bad Girls-ben is láthattuk.

www.footballerswives.tv

Hárman a feleségek közül - Kattintson további fotókért!

A Futballistafeleségek nemcsak más tévés produkciókkal kokettált, de a valósággal is van némi kapcsolata: a focistákat, vagyis a férjeket állítólag olyan hírességekről mintázták, mint David Beckham vagy Justin Fashanu. Sőt kisebb szerepekben meg is jelennek az angol futballvilág csillagai (ha már a mostani Eb-n nem láthatjuk őket), így például Sol Campbell vagy a legendás kapus, David Seaman is feltűnik egy-egy epizódban.

A sorozat az egész világon népszerűségre tett szert, olyan távoli helyeken is vetítették, mint Brazília, Új-Zéland vagy a Dél-afrikai Köztársaság. Hazájában spin-off is készült belőle, Footballers' Wives: Extra Time címmel, az Egyesült Államokban pedig saját, amerikaifocis verziót terveztek belőle.

Összeállítás Tanya Turnerről:


Az utóbbi projekt a Football Wives munkacímet kapta, de csak a pilot epizódig jutott el - annak ellenére, hogy olyan színészek szerepeltek volna benne, mint a Xenaként megismert Lucy Lawless vagy a Dawson és a haverok főhőse, James Van Der Beek; rendezőként pedig a Doktor House executive producere, Bryan Singer foglalkozott volna a sztorival.

A sorozat sikerét meglovagolva készült viszont egy érdekes dokumentumfilm, Afrikai futballistafeleségek címmel. A miniszéria három afrikai asszony történetét mutatja be, akik profi focista férjükkel együtt Európába költöznek - a hangsúly itt a kulturális különbségekre, a beilleszkedési nehézségekre helyeződik, és persze arra, hogy az otthon nemzeti hősként ünnepelt férjekkel mi lesz az európai klubrengetegben.