A Hír TV-től Doktor House-ig

Vágólapra másolva!
Másfél hónapja indult sorozatunkban tévéseket kérdezünk ugyanarról: minden héten öten válaszolnak. Tudjuk, van-e példaképük, tudjuk, hogy melyik a kedvenc rajzfilmjük és miért, most pedig arra kérdeztünk rá, mely csatornára kapcsolnak először, mely műsorok kihagyása okoz nekik fájó hiányérzetet.
Vágólapra másolva!

Sorozatunkban hetente más-más, de mindig a tévéhez köthető kérdést teszünk fel a televízióból ismert embereknek, képernyősöknek, színészeknek, műsorvezetőknek. Első kérdésünk logikusan az első tévés emlékre vonatkozott, a második pedig arra, hogy ha csak három csatornát választhatna, melyik három lenne az. Harmadjára az élő adásról és a felvételről sugárzott műsorokról faggattuk a tévéseket, aztán a külföldi csatornákra kapcsoltunk, aztán a példaképek jöttek, majd a kedvenc animációs filmek. A heti kérdés ezúttal:

Milyen műsorokat, csatornákat néz meg a tévében?

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Veiszer Alinda

Majdnem minden csatornát nézek, ami fogható Magyarországon. Fontosnak tartom, hogy tájékozott legyek és az is érdekel, miben és hogyan dolgoznak a saját kollégáim. Az m1, m2 műsorait rendszeresen nézem, a tévében beszélünk is róluk. De a kereskedelmi csatornákat, az RTL Klubot, a tv2-t, a Hír tv-t, a National Geographic-ot, a Spektrumot is figyelem. Nincs különösebb kedvencem, de célzottan nézek tévét, főleg politikai, közéleti, kulturális műsorokat. A sorozatok közül nagy kedvencem a Doktor House és a Született feleségek. Ha éppen nem vagyok otthon, ezeket fel is veszem, nem hagynék ki egy részt sem. Ezek valóban kikapcsolnak, pihentetnek, kedvesek, jók, szórakoztatóak. Az esti híradókat, az Estét, a Tényeket minden nap követem. Nagyon szerettem a Hír TV esti napzáró műsorát, ahol a közelmúltig két, eltérő véleménnyel rendelkező újságíró vitatkozott. Mára ez egy kicsit megváltozott, így már nem tetszik annyira, de a csatorna reggeli műsora ma is jó. Gyakran kapcsolok a CNN-re és a BBC-re a hírek miatt. A BBC-n nagy kedvencem a Hard talk, ahol kemény viták alakulnak ki egy-egy témában.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Hajdú B. István

Elsősorban sportcsatornákat nézek, de a kereskedelmiket, például a Viasat3-t is. A sporton kívül nagy kedvenceim a természetfilmek, és a gyermekemmel gyakran nézek rajzfilmeket is. A sorozatokat nem szeretem, de a munkám miatt nem is tudnám őket követni. Van azért egy-két olyan műsor, amit lehetőleg soha nem hagyok ki. Ilyen a Beugró a tv2-n, aminek, azt hiszem, minden részét láttam. Sokat vagyok külföldön, ott főleg a hírcsatornákat nézem, de legalább öt vagy hat nyelven láttam már a Legyen ön is milliomos-t is. Mondhatom, Vágó István a nemzetközi porondon is profi műsorvezető volt, sőt, jobb is, mint az átlag.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

Liptai Claudia

Nézem a tv2-t, a saját csatornámat, mert kíváncsi vagyok a kollégáimra és az információ, a tájékozottság nagyon fontos nekem. Kisgyerekes anyukaként a rajzfilmcsatornák elé is leülök, de nagyon megválogatom, hogy milyen rajzfilmek jöhetnek szóba. Otthon sokat nézünk filmeket. Nagy kedvencem még a National Geographic, az ismeretterjesztő kisfilmeket akármeddig el tudnám nézni. Sokszor odakapcsolok a külföldi hírcsatornákra, és nagyon szeretem a BBC Prime lakáskultúrával, kertkultúrával kapcsolatos műsorait - sajnos a magyar csatornákon ilyen műsorok nincsenek.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

Szántó Dávid

Rengeteget nézek m1-et és m2-t, de természetesen a sportcsatornákat is. Falom a sportot, mindegy, hogy snooker kézilabda vagy foci, mindent nézek. Kedvelem a természetfilmeket is. A kereskedelmi csatornákat nem nézem, a celebműsorok sem érdekelnek.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Lévai Balázs

Természetesen az m1-et, az anyacsatornámat, és előszeretettel nézem a sportcsatornákat: a Sport1-et, Sport2-t és filmeket az HBO-n. Néha a kereskedelmi csatornákra is odakapcsolok, de csak véletlenszerűen. Hírműsorokat is nézek, de szappanoperákat, celebműsorokat soha. A kulturális műsorokat is kedvelem és megnézem a saját műsoraimat is, mert egészen más hatást kelt bennem ugyanaz az interjú a képernyőn keresztül. Talán azért, mert így jobban el tudok távolodni az anyagoktól, látom az előnyöket, a hátrányokat. Sokszor így ellenőrzöm a technikai feltételeket: a színbeállítást vagy a hangkeverést.