Jönnek az angolok az MTV-re

Vágólapra másolva!
Hétfőtől új sorozat indult az m2-n, amely egy fodrászüzlet és dolgozói cseppet sem unalmas mindennapjait mutatja be.
Vágólapra másolva!

Magyarul az elég szerencsétlen Vágom a pasid! címet kapta a fodrászokról szóló sorozat, ami eredetileg Cutting It néven futott. Mindenesetre a történet izgalmas lehet a nők számára, a középpontban ugyanis a harmincas éveiben járó Allie áll, aki családi élete és karrierje között próbál egyensúlyozni, több-kevesebb sikerrel.

A csinos hölgy egy fodrászszalon tulajdonosa, és - ellentétben férjével, Gavinnel - esze ágában sincs még családot alapítani. Jelenleg legfőbb célja, hogy megszerezze a szomszédos üzlethelyiséget is, annak bérleti díja azonban egyik napról a másikra az egekbe szökik. Kiderül, hogy az eset mögött az erőteljes konkurencia áll.

A rivális asszony ráadásul nem csak munka terén tör borsot Allie orra alá, kiderül ugyanis, hogy a férje nem más, mint Allie fiatalkori szerelme - akiről sejthető, hogy nem egy családcentrikus férfi, hisz jelenleg a harmadik feleségét fogyasztja, vagyis jó ellenképe Gavinnek.

A sorozat négy évadot ért meg, hazájában, Angliában elég népszerű volt, német remake-et is készítettek belőle. A szériát a BBC Prime jelenleg is vetíti, az m2-n pedig június 9-től, hétfőtől láthatjuk minden hétköznap 19.30-tól.