Kétezer szépség próbálkozott az RTL-nél

Vágólapra másolva!
Olyan sokan jelenkeztek a A Miss World és Miss Universe Hungary versenyre, hogy három napon át zajlott a válogatás.
Vágólapra másolva!

A nevesebb szépségversenyek közül a Miss World a legrégebbi, igazi túlélő, mert 1951-ben indította el Nagy-Britanniában Eric Morley. A verseny nemzetközi döntőjét alkalmanként akár kétszáz országban is sugározzák, így elnyerni a címet valóban nagy tett. A hagyományok szerint Miss World az egyéves "uralkodása" alatt Londonban lakik - és onnan utazgat világszerte. Jelenleg egy kínai lány viseli a koronát.

Az említett verseny és a Miss Earth mellett fontos még a Miss Universe, mely szintén nem mai versengés, ugyanis 1952-ben volt az első, még egy divatcég indította útjára. Donald Trump 1996-ban kaparintotta meg a jogokat. A szintén világszerte közvetített verseny először 1955-ben került a képernyőkre. 1971-ig az USA-ban tartották, azóta számos ország adhatott otthont a rendezvénynek.

Reményt vesznek

A Miss World és Miss Universe Hungary címre pályázó szépségek itthon annyian voltak, hogy csak három napos válogató során tudták azt a huszonnégy jelentkezőt kiválasztani, akik májusban indulhatnak a Királynő címért.

Az előzsűriben Náray Tamás divattervező, Hajas László mesterfodrász, Jónás Kata sminkmester, Bodri Kriszta, a tavalyi év királynője, Klinszky Gábor fotóművész, valamint Papp Tímea koreográfus válogatott. A kiválasztottakra intenzív, 30 napos felkészítés vár, az előzsűri csapata veszi kezelésbe őket, hogy kihozza belőlük a maximumot a döntőre.