Tovább csinálja a fesztivált az MTV

Vágólapra másolva!
Érkezik az m1-re a Csináljuk a fesztivált! harmadik szezonja, ezúttal külföldi slágereket hallhatunk új feldolgozásban.
Vágólapra másolva!

Az MTV február 29-én jelentkezik újra a Csináljuk a fesztivált! című énekes nosztalgiashow-val, amit ezután minden pénteken, 21.10-től láthatunk. Az első adás még Magyarország kedvenc slágerét kereste (ez a Holnap hajnalig lett), a második pedig a nézők javaslatai alapján állt össze, akik az első szériából kimaradt dalokat ajánlottak a szerkesztők figyelmébe.

Ezúttal a külföldi slágerekre helyeződik a hangsúly, a nézők szerepe viszont ugyanúgy megmarad: a műsor készítői e-mailben vagy postai úton még február 20-ig várják az ötleteket, kedvelt külföldi dalok címeit. A legtöbb szavazatot kapó műveket - akárcsak az első két szériában - most is új hangszerelésben, mai előadók tolmácsolásában hallhatjuk.

Bejáratott műsorról van tehát szó, amely elég szép nézettséget ért el: az első évad adásait átlagosan 824 ezren követték figyelemmel, de a legnézettebb részek idején több mint egymillióan ültek a tévé képernyője előtt, sőt előfordult, hogy a másfél milliót is meghaladta a nézők száma, lekörözve ezzel a kereskedelmi csatornák ugyanabban az idősávban sugárzott műsorait.

A produkció egyik korábbi házigazdája, Korda György időközben a Viasaton kezd új műsorba, így Harsányi Levente mellett új arc csinálja a fesztivált: Dévényi Tiborról van szó, aki a régi idők "lemezlovasaként" a zenei világban sem mozog idegenül, de valószínű, hogy inkább komikus karaktere miatt helyettesíti Kordát.