Nyerjen Barátok közt könyvet és DVD-t!

Vágólapra másolva!
Megjelent a Barátok közt hivatalos kézikönyve és a tízéves jubileumra összeállított DVD, sok extrával, interjúkkal, emlékezetes jelenetekkel, karácsonyi különkiadással. Jóformán mindenkinek akad egy Bk-rajongó rokona vagy üzletfele, nénikéje vagy unokája, így karácsonykor legalább miattuk nem kell sokat tűnődni, mi légyen.
Vágólapra másolva!

"1998 tavaszán kezdtük a szereplőválogatást, augusztusban már forgattunk, októberben adásba került az első epizód. Mindannyian izgatottan vártunk az aznap esti partin, de csalódást okozott, túl kevesen nézték az adást. Én még hónapokig feszengtem, ha meg kellett jelennem az RTL-székházban. Úgy éreztem, mély megvetéssel néznek rám a kollegák - az idiótára, aki a ciki szappant nyomja esténként a drága főműsoridőben. Következő év április elsején tört meg a jég. Azt hittük, valaki a bolondját járatja velünk, mert a nézettség hirtelen megugrott" - emlékezett Kalamár Tamás a nehéz kezdetre. A többi már magyar tévétörténelem, mert tíz éve fut napi adással a Barátok közt, és évek óta nem találja a TV2 a méltó ellenfelet abban a sávban.

1998 júliusában Tihanyi-Tóth Csaba is megmérette magát, a szereplőválogatáson megkapta Laci szerepét, erről is beszél a DVD-n. "Édes istenem, tíz évvel ezelőtt! Jól néztem ki, semmi probléma! Húsz kilóval voltam soványabb, tíz évvel fiatalabb. Hangom sokkal vékonyabb, világosabb volt, akkoriban sokkal többet énekeltem" - magyarázta. Négy oldalt kellett volna megtanulnia a castingra, de inkább a földre és a partnernője hátára biggyesztette a papírokat, onnan olvasta a szöveget. A színész elmondta, hogy a "napi sorozat" hallatán a legtöbben kételkedtek abban, hogy sokáig futhat majd, mert akkoriban műsorok sorra indultak és búcsúztak el végleg a képernyőről. Kételkedve vágtak neki, de tíz éve képernyőn vannak.

A DVD-n a fő karakterek gyerekkoráról szóló karácsonyi különkiadás, az interaktív jelenetek, a karaoke mellett még van egy Emlékezetes jelenetek című menüpont is, mely mai kommentárral vagy anélkül is látható. Itt olyan archív jelenetekre bukkanhat a néző, melyek a későbbi, főbb történésekre is erősen hatással voltak, így újraélhető az autósüldözés, a karambol, melynek következtében meghal Berényiék bátyja - s ennek következménye az örökségért folytatott harc. A sztoriban ezzel egy időben a régi Rózsa presszóban mulatoznának a család további tagjai (az üzemegységet alig ismerik fel 2008-ban a kommentáló színészek, annyira megváltozott), de rendőrök érkeznek a rossz hírrel, majd beesik szinte az ajtón az erősen ittas Vili bácsi is.

"Nagyon izgalmas időszak volt az életemben, mert ebben a műfajban úttörők voltunk" - emlékezik Csomor Csilla. "Apait-anyait beleadtunk, tele voltunk izgalommal. Igen, tudtuk, hogy itt születik valami, végtelenül izgalmas volt, és annak tartom most is" - helyesel R. Kárpáti Péter, miközben Szőke Zoltán is meghatódik kissé: "Másfél-két órán át vettük a jeleneteket, és az első négy-öt jelenet után, ami sikerült, pezsgőt bontottunk. Meg sem fordult a fejünkben, hogy valami korszakalkotót készítünk, de most itt vagyunk tíz évvel később, és erről beszélgetünk."

A könyv is főképp a szappanopera rajongóinak ajánlható, de aki nem követi naponta a Barátok közt eseményeit, annak is érdekes lehet, milyen karakterleírást kapott tíz évvel ezelőtt szerepéhez Rékasi Károly, hogy mit gondol Varga Izabella a karaktere titokzatos eltűnéséről, hogy van-e bármi közös Fodor Zsókában és Magdi anyusban, hogy miképp forgatták a Krajcsovics-kastély parkjában azt az emlékezetes jelentet, mikor Berényi Miklós alatt beszakad a fagyos tó jege. A híveknek azonban sok ínyencséget tartogat a kötet, hiszen minden fontosabb szereplő megszólal benne, a főbb karaktereket alakító színészekkel pedig hosszabb interjúk olvashatóak.

Régi, archív fotók itt, játék a következő oldalon!