Tóth Lüszi nem lesz megasztár

Vágólapra másolva!
A Megasztár-zsűri döntött, Lakatos Krisztiánt mentette meg, Lüszi pedig kiesett a versenyből.
Vágólapra másolva!

Tóth Lüszi távozott a Megasztár-ból. Fekete Dávid és Király Viktor biztos továbbjutóként léphetett a következő körbe, a zsűri pedig döntött, Lakatos Krisztiánt mentette meg. Múlt szombaton már rezgett a léc, akkor a végére Tóth Lüszi és Bencsik Tamara maradtak, és utóbbi hiába rukkolt elő az elmúlt hetek legjobb előadásával, hiába nyűgözte le a zsűrit, Fenyőék úgy vélték, hogy a kislánynak lesz még jelenése.

A TV2 számos kritikát kapott, amiért két kiforratlan egyéniséget, két kislányt is beválogatott a Mega-csapatba, de az eset nem egyedi: 2006-ban a tehetséges és igen fiatal Bianca Ryan például elvarázsolta az NBC nézőit az America's Got Talent-ben, úgy tűnt tehát, hogy Magyarországnak is kell egy új, énekes tinisztár. Akik a 13 éves Lüszi miatt aggódnak, attól tartanak, hogy az országos ismertség, a váratlan népszerűség összezavarhatja a lányt, a sok fellépés, koncert és tévés megjelenés miatt felborul majd élete.