Sztárok a fejükre estek: itt a vége

Vágólapra másolva!
Kucsera Gábor nyerte a Fair Trade jószolgálati nagyköveti posztját és egyben a TV2 reality-jét.
Vágólapra másolva!

Négy afrikai hét után A sztárok a fejükre estek utolsó adása egy budapesti stúdióból jelentkezett, a cél - a szavazatok maximalizálása mellett - az volt, hogy a produkció megtalálja a győztest, aki a Fair Trade (méltányos kereskedelem, leírás itt) jótékonysági-jószolgálati nagykövete lehet Afrikában. A show elején még Fekete László erőember is játékban volt, de nem sokáig, mire akklimatizálódott volna, már ki is esett.

A műsort színesítette a korábban kiesett, de most igen sértődött Fiala János, aki Tolerancia-díját emlegette és erősen nehezményezte, hogy a TV2 úgy állította be őt, mintha rasszista beszólással bosszantotta volna Bódiékat. A műsorban való szereplést láthatóan százszor megbánó rádiós hiába várta, hogy a stáb vagy a muzsikus bocsánatot kérjen tőle - utóbbi inkább azzal volt elfoglalva, hogy bánkódjon alacsony százalékát látva. Bódi Guszti és Margó estek ki a következő körben.

A döntőben végre kiderült, hogy minek gyűjtögették szorgosan az amuletteket az afrikázó magyarok: jóformán semmi értelme nem volt ennek a műsorelemnek, ugyanis 11 begyűjtött amulett után 22, 10 tárgy után pedig 20 másodpercnyi idő jutott a szereplőknek, hogy védőbeszédet, vagy szavazásra agitáló szónoklatot tartsanak. Kozsó végül alulmaradt, a rokonszenves szereplőket csak igen szűkmarkúan válogató valóságshow-t Kucsera Gábor kajakos nyerte.

Nézettség itt olvasható.