Megszűnik a Magellán a TV2-n

Vágólapra másolva!
Leveszi a műsoráról a TV2 a Magellán című magazint, de ezúttal nem a nézettség a fő ok.
Vágólapra másolva!

A Magellán-t a csatorna tudományos magazinműsorként reklámozta, de nézettségi okokból ritkán foglalkoztak sejtbiológiával vagy kvantummechanikával, inkább populárisabb témák felé indultak. A budapesti gyógyvizek tesztelése sem csak laboratóriumban zajlott, gondterhelt tekintetű, ősz tudósokkal - helyettük inkább a bikinire vetkőzött Béres Alexandra és Bálint Antónia pancsolt a medencében. A TV2 honlapján is Szexi lubickolás címmel van fenn, nyilván nem a tudományos eredményekért kattintják a látogatók.

A műsor legutóbb 1,1 milliót tévézőt érdekelt, a készülék előtt ülők negyede figyelte. A célcsoportban múlt héten 27,5 százalékot hozott, azaz nem feltétlenül a nézettséggel volt a baj, inkább azzal, hogy egy 22 perces műsorhoz - és a programstruktúrában elfoglalt helyéhez, fontosságához - képest sokba került.

"A 2009-es műsorstruktúra kialakításánál a napi szokások erősítését szolgáló műsorokra helyezzük a hangsúlyt. Ennek érdekében átcsoportosítjuk erőforrásainkat, így például a Magellán-t 2009 januárjától szüneteltetjük" - nyilatkozta erről Gyöngyössy Bence programigazgató.