Egy vicces pasas, furcsa kártyákkal

Napjaink egyik legsikeresebb komédiaírója a négy Emmy-jelöléssel elismert Chuck Lorre, aki talán egyik (jó értelemben vett) őskövülete a hollywoodi tévés komédiának, hiszen - bár jó ideje van a szakmában - most is ontja a népszerű sorozatokat, miközben a jelek szerint mindig képes megújulni. Mindössze egyhez ragaszkodik, hogy sorozatai a már megszokott, több évtizedes formulát kövessék, vagyis mindig színpadon, élő közönség előtt kerüljenek felvételre.

Lorre első munkáit még a nyolcvanas években kapta meg, amikor is szabadúszó íróként tudott eladni egy-egy epizód-forgatókönyvet már futó sorozatokba, de a nagy áttörésre 38 éves koráig kellett várnia, amikor bekerült a Roseanne című John Goodman-szituációs komédia állandó írói stábjába, ahol 1990-től 92-ig, vagyis a második évadtól a negyedikig töltött el hasznos éveket, s mindeközben 12 epizód szkriptjéhez adta a nevét.

Bár a Roseanne folytatódott (kilenc évadon keresztül, egészen 1997-ig), Lorre mégis a váltás mellett döntött, annak köszönhetően, hogy neves társai mellett kitanulta a szakmát, és megpróbálkozott egy saját sorozat megalkotásával. Az ABC csatorna lecsapott a Grace Under Fire című projektre, rohamtempóban kiosztották a szerepeket, és nem sokkal a forgatókönyv megírása után le is forgatták a pilótafilmet, mely sikere után, 1993 nyarán el is kezdődhetett a sorozat forgatása Brett Butler főszereplésével.

Az öt évadon és 112 részen keresztül tartó siker talán annak is köszönhető volt, hogy Lorre mert szakítani a szituációs komédiák kliséivel, és egy közel sem virágillatú történettel lepte meg a csatornafőket. A Grace Under Fire ugyanis Grace Kellyről szólt, aki elvált erőszakos és alkoholista férjétől, s megpróbál kilábalni saját alkoholizmusából, melynek során megpróbálja újra felépíteni magát s romokban heverő életét. Ebben segítségére vannak gyermekei is, akiket Grace elsősorban attól próbál megvédeni, hogy azokat a hibákat elkövessék, amiket ő. A komoly háttértörténet ellenére azonban a sorozatban sikerült megtalálni a humoros momentumokat (legyenek azok családiak vagy munkahelyiek), amelyekre már fel lehetett fűzni a sorozatot.

Miközben a Grace javában aratta a sikereket és gyűjtötte a díjakat, Lore megpróbálkozott egy új sorozattervével, a Cybill-lel, melynek főszerepére sikerült megnyernie Cybill Shepherdöt - az önreflektív sorozat pedig egy középkorú színésznőről szólt, aki próbálja összeszedni magát és karrierjét (ez kísértetiesen hasonlít a Grace-re). Érdekes módon a sorozatban dívát játszó Shepherd a való életben is meglehetősen kiállhatatlan volt, így nem csoda, hogy csak négy évadot ért meg a széria.

Chuck Lorre a Grace és a Cybill búcsúja után sem állt le, azonnal új sorozattal rukkolt elő: a Dharma és Greg (idehaza is bemutatták) 1998-ban startolt el és szakított a Lorre-féle egy főszereplős klisével és ezúttal két hősre épített, akik a kicsit sem összeillő párost alkottak egymással. A Thomas Gibson és Jenna Eflman főszereplésével készített szitkom öt évadon át maradt képernyőn, és távozásával remekül előkészítette a terepet napjaink legnézettebb komédiájának, a Két pasi meg egy kicsinek (Two And a Half Men), melynek főszerepére Lorre a leszálló ágban lévő Charlie Sheent nyerte meg, hogy alakítsa kvázi önmagát. E recept hatalmas sikernek bizonyult, melyet nem csak a közönség, hanem a szakma is elismert.

Míg a felsorolt szitkomok nagyjából a klasszikus formulákat használják fel, addig Chuck Lorre legújabb sorozata, a The Big Bang Theory szinte teljes mértékben szakít azokkal. Az ember nem is hinné, hogy az 56 éves író képes ennyire fiataloknak szóló, rétegtudást csillogtató sorozatot is írni, hiszen említett széria főszereplői igazi kockafejek, akik otthon vannak ugyan a fizika, a képregények és az internetes szerepjátékok világában, de a társadalmi kapcsolatok vizsgáján minden bizonnyal megbuknának. És mégis, a közönség rátalált a sorozatra.

Rendez és zenél is

Ha már Chuck Lorre és a komédiák, akkor nem szabad megfeledkezni az író egyik védjegyéről, a Hiúság kártyákról (Vanity Cards), melyeket az interneten is el lehet olvasni, de először mindig sorozatainak zárófeliratai közé illesztve láthatják őket a részek fináléja után azonnal nem felpattanó nézők. Ezen kártyákon eleinte csak köszönetet mondott a nézőknek - jellemző módon az elsőn, mely a Dharma és Greg premierjének záró képsoraiban tűnt fel, azért, hogy az olvasó felvette az epizódot, és kimerevítette az alapállapotban csak pár másodpercre felvillanó, s ily módon olvashatatlan sorokat. A későbbiekben ezen kártyákon már szinte kommunikál Lorre a nézőkkel, olykor történeteket mesél, máskor a rész készítésének kulisszatitkaiba avatja be őket, de előfordult már, hogy így kelt ki a csatorna cenzúrázási törekvései ellen.

Két pasi meg egy kicsi

Lorre munkássága természetesen nem csak az írásban merül ki, hiszen egyrészről kipróbálta magát a kamerák mögött is mint rendező, s két Dharma és Greg-, valamint egy Két pasi meg egy kicsi-epizódot vezényelt le, s emellett még zeneszerzőként is gyűjtheti a Két pasi meg egy kicsi főcímdaláért hetente járó jogdíjakat.

Azonban a legérdekesebb talán, hogy egy ekkora hírnévnek örvendő komédiaszerző sohasem csábult el, nem moccant a nagyobb csillogást jelentő mozivászon irányába, s mindvégig megmaradt a képernyőkön. Bár az is igaz, hogy erre nem is lett volna sok ideje, hiszen nem elég, hogy 1993 óta minden tévés évadban van sorozata az amerikai képernyőkön, 2007 őszétől már két szitkom között kell valahogy egyensúlyoznia, két ember munkáját kell végeznie, hogy egyik se szenvedjen nagyobb hátrányt. Ezen sorozatok, a Két pasi meg egy kicsi, illetve a The Big Bang Theory nézettségeit elnézve, egyelőre Lorre remekül teljesíti feladatát.