Megvan a dzsungel királynője az RTL Klubon

Vágólapra másolva!
Falusi Mariann nyerte a Celeb vagyok, ments ki innen első menetét, de nincs megállás, tegnap már el is utazott a második grupp.
Vágólapra másolva!

Az ismert, de nem feltétlenül kedvelt arcokkal felvett Vacsoracsata és a Hal a tortán sikeréből már lehetett sejteni, hogy nagyot nem bukhat a Celeb vagyok, ments ki innen: a jelek szerint 2008-ban a tévézők főképp arra kíváncsiak, hogyan mutat egy tévésztár fakanállal a kézben, milyen a konyhája, illetve hogy néz ki két hét gyűrődés után, kócosan, smink nélkül, a reggelire és ebédre kapott fél maréknyi ázott keksz után. A reality-ben ugyan volt kockázat, mert ha bukás, akkor a hetes kezdéssel együtt magával rántja a mélybe a későbbi műsorokat is, de a felettébb költséges valóságshow mégis bizonyított nézettségi számokkal. Hiába divat utálni a műfajt, láthatóan nagyobb tömegeknek bejön.

A Celeb vagyok első szériája tegnap lezárult, Falusi Mariann kapta a legtöbb szavazatot, így ő nyert. A nomád körülmények közé került, szabad ég alatt alvó médiaszemélyiségek az esőerdőben lévő tisztásról átsétáltak hát a közeli szállodába, hogy forró fürdőt vegyenek, de mire ők végeznek a masszázzsal és kiszállnak a jacuzziból, már érkezik is a második csapat: Janics Natasa, Keleti Andrea, Sütő Enikő, Tóth Gabi, Zimány Linda, Delhusa Gjon, Kinter Oszkár, Rippel Ferenc, Steiner Kristóf és Szőke András tegnap elutazott Argentínába.