Vámpírt fogtunk az Óbudai temetőben

Vágólapra másolva!
Este tíz óra, Óbudai temető, egy fura hangokat hallató vámpír bujkál a sírkövek között. Szerencsére a fenti kép csak egy forgatócsoport kedvéért állt össze, amely az HBO megbízásából dolgozik a Született lúzer második évadján. A vámpírt Mucsi Zoltán játssza, az ominózus epizódot Bartos Péter rendezi - ottjártunkkor szóra bírtuk mindkettejüket, valamint Gál Péter executive producerrel is sikerült pár szót váltanunk egy sír mellett ücsörögve, egy pohár rozé kíséretében. Riport a forgatásról.
Vágólapra másolva!

Ha az ember azon gondolkodik, mihez is kezdjen sötétedés után, a legritkább esetben jut eszébe, hogy milyen jó lenne sétálni egyet az Óbudai temetőben - ezzel persze mi sem vagyunk másként, de a jól felszerelt taxi, mely ránk vár, némileg megnyugtat, tekintélyes technikai apparátusával fizikai síkra tereli a gondolatainkat. Sándor, a sofőr ugyanis épp a Macskafogó-t nézi DVD-n, amikor beszállunk mellé a temető főbejáratánál. A forgatócsoport, melyet keresünk, igencsak mélyre ásta be magát, hisz jó két percig kanyargunk a parcellák között, mire feltűnik a szokatlan látvány: sminkesbusz, büfékocsi, körös-körül pedig halottak, igaz, legalább némi márvány van fölöttük.

Miután bemutatkozunk csinos idegenvezetőnknek, Orbán-Nagy Zsuzsannának (aki egyébként a film line producere), megkeressük az éppen forgató szűkebb stábot, vagyis Bartos Péter rendezőt, az operatőröket, világosítókat, hangosítókat és még pár embert, akiknek a szerepét nem sikerül megfejtenünk. A kis csoport persze most nem ér rá velünk foglalkozni, figyelmük középpontjában a vámpírnak maszkírozott Mucsi Zoltán áll, aki eszelős arckifejezéssel, hörögve botladozik a sírkövek között. A színész épp csak tesz pár lépést, és már fel is csattan az "eeennnnnyi": nem rontott el semmit, a jelenetből tényleg csak ennyi kell. Azért a biztonság kedvéért felveszik még egyszer, majd jöhet az átállás a következő snitthez, aminek során mi is tudunk pár szót váltani a kulcsemberekkel.

Igaz, nincs könnyű dolgunk, hisz Bartosból eleinte például alig lehet kihúzni valamit: látszik, hogy nincs még hozzászokva az interjúhelyzetekhez, és - mint mondja - inkább végezni szereti a munkáját, mintsem hogy beszéljen róla. Mindenesetre így is megtudjuk, hogy a készülő történet egy lengyel színészről szól (őt játssza Mucsi), aki évek, sőt évtizedek óta hiába küzd az elismerésért: kiugrási lehetőségként Lugosi Bélát kellene megjelenítenie egy darabban, de, ahogyan Bartos fogalmaz, "a szerepre való felkészülése fokozatosan csap át megszállottságba, ami végül is az életébe kerül".

A történet tehát rosszul végződne, ha nem a Született lúzer-ről lenne szó. De mivel a sorozat éppen hogy bizarr haláleseteket tár a nézők elé, az "unhappy enden" is lehet majd egy gonoszat röhögni. Az első évadhoz képest ráadásul erőszakosabbra is vették a figurát az alkotók, a történeteket keményebben mesélik el, "kicsivel több vérrel, ahol lehet". A felerészben valóban megtörtént, felerészben kitalált sztorikat egyébként Hegedüs Bálint, Krigler Gábor és Lovas Balázs írják, majd a rendezők válogatnak a forgatókönyvekből. Bartos az előző szezonban szabályosan megharcolt két rész rendezési jogáért, és láthatólag most is szívügye a (speciel fiktív) sztori.

Hogy a késői Jancsó-filmekkel igen keresetté vált Mucsi hogy került a képbe, arra is a rendezőtől kapunk választ: "Amikor elolvastam ezt a könyvet, amit az HBO kiosztott nekem, egyből a Mucsi Zoltán arca ugrott be, tehát kérdés nem volt, hogy esetleg valaki más legyen a főszereplő. Szerencsénk volt, hogy elvállalta" - meséli. A sminkeskocsiban ücsörgő Mucsi már jóval rezignáltabban adja elő a történetet, amolyan froclizásként csupán a színészek kiválasztásának szokásos menetét tárja elénk: "Mikor eldőlt, hogy ez a film lesz, akkor a rendező rám gondolt, ezt megosztotta a gyártással, és a gyártásvezető felhívott, mondta, hogy ilyen meg ilyen anyagi feltételei vannak, ezek megfelelnek-e."

Mindenesetre a "jópofa, elég elmebeteg" történet így is bejött neki, annak ellenére, hogy épp a közelmúltban játszott el egy hasonló szerepet (aminek részletei azonban még nem publikusak). Bár Mucsi meglátása szerint egy magyar színész nem is nagyon tud válogatni az ajánlatok közül, így nem azért vállalja el egy karakter megformálását, mert annyira vonzódik a megjelenítendő helyzethez: "Ha nem annyira taszító a történet, vagy nem olyan dologról szól, amivel erkölcsileg, etikailag mélyen nem értesz egyet, akkor el lehet vállalni" - mondja, miközben összekoccintja hosszú, fehér műkörmeit.

Búcsúzóul kivillantja festett fogsorát is (mely közelről, sminkfényben leginkább irdatlanul szuvasnak tűnik, de a filmen bizonyára kiemeli majd a vámpírjelleget), mi pedig kiülünk még egy pohár borra az HBO executive produceréhez, Gál Péterhez. A stábbal az elmúlt napokban a Havanna lakótelepet és a Vágóhidat is megjárt Gál egy családi sírbolt mellett elmeséli, hogy az első évadban még csak mint kreatív konzultáns vett részt, producerként ez az első munkája. A gyártó Budapest Filmet képviselő producerrel, Fodor Gergellyel együtt viszonylag könnyű dolga volt, hisz a projektet teljes egészében az HBO pénzeli, így nem kellett különféle cégeknél kilincselni, minden figyelmüket a gyártásra és a tartalmi részekre összpontosíthatják.

Gál azt is elárulja, hogy ha minden jól megy (márpedig miért ne menne, hisz az első szezon kritikusi és nézői visszajelzései egyaránt pozitívak voltak), akkor semmi sem állhat a folytatás útjába - még ha ez nem közvetlenül a Született lúzer-re értendő is, hanem az HBO Magyarország azon törekvésére, hogy a közeljövőben jobban ráfekszik a saját gyártású produkciókra. De addig is még sok munka vár a filmesekre, hisz a tervek szerint reggel hétig forgatnak a temetőben. Mi azonban ezt már nem várjuk meg, hazarobogunk a 960-as busszal - az eredményt megnézzük decemberben a tévében.