Patthelyzet a színészek és a stúdiók között

Vágólapra másolva!
A Screen Actors Guild (SAG), vagyis az amerikai színészszakszervezet pénteken sem fogadta el a stúdiók ajánlatát, egyelőre mégsem emlegetnek sztrájkot.
Vágólapra másolva!

Mint arról beszámoltunk, a színészek szakszervezete csütörtökön tárgyalt a producerekkel az új kollektív szerződésről: megegyezés nem született, úgyhogy a SAG vezetői pénteken még egyszer átrágták az ajánlatot, és végül úgy döntöttek, nem fogadják el.

A szervezet közleményében bejelentette, hogy tovább fog alkudozni egy jobb szerződés reményében, szeretne ugyanis több pénzt kicsikarni a DVD-eladásokért és a kifejezetten internetre készülő tartalmakért. Más kérdés, hogy a stúdiókat tömörítő AMPTP mit szól ehhez, hisz a csütörtökön tálalt javaslata elvileg az "utolsó ajánlat" volt.

Ezt a kisebbik színészszakszervezet, a rádiós és televíziós szakembereket tömörítő AFTRA 62,4%-os többséggel el is fogadta - ezért tudna nehezen sztrájkba lépni a SAG, hisz 120 ezer fős tagságából több mint 40 ezren az AFTRA-ban is benne vannak, a munkaszünet életbe léptetését pedig a tagok 75%-ának meg kell szavaznia.

A szakszervezet vezető tárgyalója, Doug Allen emiatt is nyilatkozhatott így: "Szükség van egy új megállapodásra, és ez nem fog megszületni tárgyalások nélkül." Arról azonban egyelőre nincs hír, miként képzelik el a további tárgyalásokat, tekintve, hogy a stúdiók elzárkóznak ettől.