Vágólapra másolva!
Nyolcmilliós perköltséget kell fizetnie, és el kell tűrnie a Magyar Televíziónak, hogy itthon a Music TV is az MTV rövidítést használja. A köztévé fellebbez az elsőfokon meghozott döntés ellen.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Bíróság pénteken elsőfokon elutasította a Magyar Televízió keresetét, amelyet a Viacom International Inc., a Music Television könnyűzenei csatornát működtető vállalattal szemben alig fél éve nyújtott be az MTV-védjegy használatától való eltiltás miatt. A nemzeti közszolgálati televízió igényei érvényesítése érdekében fellebbez mind az ítélet, mind az általa indokolatlanul magasnak tartott 8 millió forintos perköltség megtérítése ellen.

A Magyar Televízió évtizedek óta használja a Magyar Szabadalmi Hivatal által védjegyként regisztrált MTV rövidítést, melynek megóvása érdekében fordult a Fővárosi Bírósághoz. A betűszó a magyar közbeszédben (amennyiben nem "emtíví"-nek ejtik) egyet jelent a közszolgálati adóval, valamint arculati eleme a Magyar Televíziónak.

A két csatorna a nyilvánosságban azonos néven jelenik meg, holott a közszolgálati adó és a kereskedelmi csatorna műsorszolgáltatása sem tartalomban, sem stílusában nem hasonlít. A Magyar Televízió álláspontja szerint az azonos védjegyhasználat olyan helyzetet idéz elő, ami a fogyasztók megtévesztésére ad okot azzal, hogy valótlanul összefüggést teremt a két teljesen különálló társaság, illetve a különböző tévécsatornák között.