Vágólapra másolva!
Az első negyedévben az ORTT Panaszirodájára összesen 43 panasz érkezett. Ismét a Magyar Televízió műsorai kapcsán volt a legtöbb jelzés.
Vágólapra másolva!

Az első negyedévben a Panaszirodára 43 panasz érkezett. Ügyintézés alatt még két panasz van, hatáskör hiányában négy panaszt továbbítottak a Testülethez. A Duna TV Híróra című műsorát bepanaszoló Reális Zöldek Klubja visszavonta kifogását, ugyanakkor az összes kifogás közül mindössze hat esetben született helyt adó döntés az eljáró tanácsok részéről, harminc panasz elutasításra került.

Olyan ismert műsorok ellen érkezett panasz, mint a Kultúrház, a Mokka, Az Este, a Szempont, a Heti Hetes, a Napló. A műsorszolgáltatók ellen benyújtott panaszokat vizsgálva kiderül, hogy a Magyar Televízió 12 esetben került terítékre, a Magyar Rádió nyolc, a TV2 öt, az RTL Klub pedig három ízben bukkant fel. A kisebbek közül a Hír TV hatszor, az ATV egyszer, a Duna tévéműsora pedig kétszer késztette panasz benyújtására a nézőt.