Vágólapra másolva!
95 éves korában távozott Ollie Johnston, aki rengeteg Disney-rajzfilm elkészítésében vett részt.
Vágólapra másolva!

Végelgyengülésben hunyt el hétfőn a 95 éves Ollie Johnston, aki utolsóként távozott a "kilenc öregember" közül - így nevezte el Franklin D. Roosevelt elnök a Disney Stúdiónál dolgozó vezető animációs szakembereket. A kilenc rajzoló közül általában Johnstont, valamint barátját és szomszédját, Frank Thomast tartották a legtehetségesebbnek.

Johnston már Disney első egészestés filmjében, az 1937-es Hófehérke és a hét törpé-ben is közreműködött, a három évvel későbbi Fantasiá-nál és az 1942-ben készült Bambi-nál már vezető rajzolóvá lépett elő. Bambi anyjának halálára igen "büszke" volt, szerinte óriási előrelépés volt, hogy rajzfilmes eszközökkel elő tudtak állítani ilyen szívszorító jelenetet.

A művész a későbbiekben is rengeteg rajzfilmen otthagyta a keze nyomát, csak hogy párat említsünk közülük, a teljesség igénye nélkül: Hamupipőke, Alice Csodaországban, Pán Péter, 101 kiskutya, A dzsungel könyve.

A rajzolástól épp harminc éve, 1978-ban vonult vissza, ezután főként művészeti iskolákban és fesztiválokon tartott előadásokat. Az animációs filmek készítéséről több könyvet is írt, melyek rendkívül nagy hatással voltak a szakmára.