Varga Zsuzsa újra tévézik

Vágólapra másolva!
Az Ötös Csatornánál vezet műsort Varga Zsuzsa énekesnő. Először vendégként bukkant fel, majd másnap már ő vezényelte le az adást.
Vágólapra másolva!

Az Ötös Csatorna újabb műsorvezetővel bővült, Varga Zsuzsa a Délutáni Műszak és az Esti Műszak című műsorokban lesz látható. Az Vénusz zenekar egykori énekesnője, aki 2002 óta szólóban zenél, már korábban is vezetett műsort, így a tévé közlése szerint örömmel mondott igent a felkérésre. Hétfőn a műsor vendégeként volt még látható az énekesnő, de a keddi adásban már hozzá érkeztek az interjúalanyok.

Varga Zsuzsa a műsort nem egyedül kapta, napi váltásban vezeti Zimány Lindával, Kégl Ágival, az egykori megasztáros Pflum Orsival, Buda Marcival és Kustánczi Liával.

Az énekesnő tavaly új albumot jelentetett meg Barkácsklub lányoknak címmel, melynek Kovács Péterrel szerzője is volt egyben. A lemezről másodikként kimásolt klipes dal a Be infected 2007-ben elnyerte az év legjobb klipjének járó VIVA Cometet. Zsuzsa új zenekarát az album megjelenésével egy időben mutatta be.