Visszatérnek a Született feleségek

Vágólapra másolva!
Bő egy hónapos kihagyás után péntek este 21.00-kor térnek vissza a Született feleségek a TV2 képernyőjére.
Vágólapra másolva!

A TV2 több mint egy hónapja szó nélkül eltüntette a Született feleségek-et a kedd esti műsorsávból: először úgy volt, hogy csak A nagy fogyás elődöntője, illetve döntője (pontosabban ezen részeknek a megszokottnál hosszabb időtartama) miatt maradnak el a sorozat aktuális részei, de aztán a következő héten sem láthatta a néző a kertvárosi asszonykákat.

A sorozatot vetítették már szerdán és kedden is, most pedig pénteki adásnapra került: közvetlenül a csatorna múlt héten indult sorozata, a Maffiózók és a Dallas keresztezéséből létrejött A cukorbáró után láthatjuk.

Forrás: [origo]

A Született feleségek 2004-ben indult hódító útjára, az Egyesült Államokban jelenleg a negyedik évadjánál jár. Három Golden Globe- és egy Emmy-díjat nyert, és több feldolgozása is született: három dél-amerikai változatot készítettek belőle, a Fülöp-szigeteken pedig az év elején mutattak be egy nagyfilmet, mely a sorozatbeli történések alapján készült.