Vágólapra másolva!
Április 2-án indul az IKO Kábeltévé sztárcsatornája, a Reflektor TV. Szily Nóra saját műsort kapott: nem túl meglepő módon hazai médiaszemélyiségekkel beszélget.
Vágólapra másolva!

Az IKO sorra indítja kis csatornáit idén, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy a digitális átállásra jó pozícióban legyen a különféle tematikus tévékkel. Napokon belül például egy úgynevezett sztártévé jelentkezik: úgy tűnik, hogy a Story TV megjelenése, a TV2-es Favorit csúfos zakója sem vette el a társaság kedvét, mert úgy látják, hogy a piacon elfér még egy olyan csatorna, mely a hazai zenészek, sportolók, színészek magánéletével és ki tudja, miért "sztárrá" lett emberekkel foglalkozik.

"Megtanultam a képernyő nélkül élni, és más munkákban hasznosítottam mindazt, amit a televízióban megtanultam. Jól éreztem magam a bőrömben így is, hiszen dolgom akadt bőven, de a televíziózás el nem múló szerelem: a kamerán kigyúló piros fény valami egészen különleges érzés! A Reflektor TV csatornamenedzsere, Schiwert-Takács László azt mondta: azért gondolt rám, mert úgy érezte, hozzám bárkit be lehet hívni beszélgetni, és el is jönnek a vendégek. Kívánhat magának az ember ennél többet?" - nyilatkozta Szily Nóra a felkérés kapcsán.

Szily az elmúlt időben rádiós és televíziós alapismereteket tanított, rendezvényeket, sajtótájékoztatókat konferált, illetve a "Kampány a valódi szépségért" nagyköveteként járta az országot, hogy segítsen nőtársainak elfogadtatni saját magukat.