Hajós András: A Heti hetes a legjobb kompromisszum

Vágólapra másolva!
Már nem lobog benne ugyanaz a tűz, kicsit megkeseredett, de lassan négy éve hétről hétre ott ül a Heti hetes-ben Hajós András. Bár az RTL Klub időnként felkéri, rendre nemet mond, csak olyat vállal el, amiben tényleg jó. A magyar televíziózásban a politikai talkshow-kat hiányolja, és alig várja azt az időszakot, amikor az internetnek köszönhetően rétegműsorokat is megéri készíteni a magyar közönségnek.
Vágólapra másolva!

A talkshow műfaja előreviszi a televíziózást?

- Amerikában igen. A televíziózásra az 50-es évek Amerikája hatott nagyon. Onnan eredeztethető a kereskedelmi televíziózás, a formátumok, az összefüggések, a breakek, a műfajok, a műsortípusok. Magyarországon viszont nincs annyi érdekes ember. Németországban például megint csak van, mert nagy a piac és be tudnak mutatni annyi érdekes politikust, művészt, akik a nézettséggel eltartják a műsorokat. Magyarországon ez reménytelen, küszködnek is vele a csatornák, én is küszködtem: nehéz vetélkedni, kéthetente érdekes embereket keresni. Ezért leginkább olyan műsorok vannak, amelyekben generálnak egy problémát, mert különben uncsi. Ha nem vetkőzik le valaki, vagy nem néznek bele a végbelébe, nincs nézettség. Szerencsére a mai magyar fiatalok már beszélnek nyelveket, néznek külföldi tévéműsorokat. Amit igazán hiányolok, az a politikai talkshow. Létezik, de - Friderikuszon kívül - csak a közszolgálatisághoz kötötten, bár akár a kereskedelmi csatornákon is működhetne. A televíziózás szerintem amúgy is a sír szélén áll. Az IPTV, a digitális tévé lesz a jövő. Mindent lehet jól csinálni, akkor előre viszi a televíziózást, és lehet rosszul csinálni, akkor nem visz előre semmit. A tévé biznisz, bár nálunk sokáig erőltetetten erőltetett kultúraközvetítő szerepe volt, a modern televíziózáshoz szokott népeknél inkább szórakozásnak tartják. Ahogy a BBC is mondja, a tévé home amusement device, vagyis otthoni szórakozási eszköz, semmi több.

Akkor mégis miért tévé?

- A megszokás miatt. A nappalikban ma is 90 százalékban a tévé van a fő helyen, erről nehezen jövünk le. De azért bízom benne, hogy a fiatalok ezt már másképp látják. Gyerekként a fekete-fehér akciófilm is esemény volt, sőt, még a kukoricatermelést is néztem napi x órában. A rossz beidegződés miatt ma is érzem a tévé varázsát. A kép és hang - főleg élőben - olyan erős eszköz, amivel nehéz konkurálni. Az interneten is az a sikeres szájt, amely mozgóképet nyújt. Egy ilyen kis országban kicsi a piac, kicsi a showbusiness, a tévé vonzza a színészeket, zenészeket. Az előadók a tévébe törekszenek, mert joggal szeretnék, hogy az egész ország láthassa őket. Ma van egy olyan hangulat, hogy aki a tévébe ment, elkurvult. A tévék pedig kényelemből sokkal többeket engednek be a képernyőre, mint kéne. Engem a sors sodort bele a tévézésbe. Egy átlagos yuppie életét éltem: laptop, cégautó, család. A hobbim a zenekar volt. A 2000-es évek elején az Emil.RuleZ! kezdett befutni, megéreztem, milyen a siker. Tudtam, tehetségesebb vagyok a színpadon, mint a munkámban. Hajnali 2-ig zenéltünk az egykori Tütü Tangóban vagy a Kultiplexben, utána nem lehetett úgy teljesíteni a munkában, mint előtte. Nem voltam hajlandó leadni az életszínvonalamból a hobbim kedvéért: nem szerettem volna csütörtökön tizedannyit keresni, mint szerdán. Hegyi Gyuri barátom, az Emil.RuleZ! szövegíró-basszusgitárosa dobta fel, hogy mi lenne, ha médiáznánk. Engem akkor talált meg Lovász Laci, meg Urbán Szabi, a Magánszám producerei, így indítottuk el a műsort a TV2-n. Már akkor is érdekelt, hogyan lehetne a kamera egyik feléről a másikra jutni, a gyártó, produceri világba - nem tudván, hogy az egy zárt és feudális szabályok szerint működő piac. Ma már nem tervem, hogy producer legyek, a kamera előtt vagyok.

Az igaz, hogy anyagilag igen is megérintett, hogy a Magánszám megbukott a TV2-n?

- Igen, a pilotra kölcsönkért tízmilliót elbuktuk. A Lovász Laci és az Urbán Szabi sokszor a fizetésüket sem vették ki a műsorból. A magyar televíziózásban egyedüliek voltunk, akik a pilot műsorokért fizettünk. Nem tudtuk, hogy úgy is lehet, hogy a tévécsatorna saját pénzén készíti el a mi próbaműsorunkat. De nem baj, mert valahol a siker titka volt, hogy mi mindenkit kifizettünk rendesen, így minden kolléga nagyon dolgozott. Kellett hozzá persze szerencse is, meg az a bizonyos megfelelő pillanat. Amikor elbuktuk a műsort, megpróbáltunk előremenekülni, de kiderült, hogy a Magánszám-mal én személyesen beléptem a tévés piacra, és átvállaltam az anyagi bukást. A Viasat3-as időkben megtehettük volna, hogy becsődöltetjük a céget, nem fizetünk senkinek, de azt választottuk, hogy nem verjük át a stábot. Olyan is volt, hogy a műsoromban fellépő zenészeket "lehakniztam", vagyis ők szerveztek nekem egy fellépést, és helyettem számláztak, hogy legalább így kifizessük őket. Olyan kolléga is akadt, aki a körülmények miatt nem tartott igényt a fizetségre. Szerintem ezt helyesen tettük, a viszonyom a szakma hátterével ma is jó, mert a nehéz időkben nem próbáltam eltűnni. Arra gondoltam, na, ha az a producerség, hogy trükközni kell, pénzemberezni, megy mutyizni, sunyiskodni, akkor kösz, nem - nem mintha én erkölcsi magaslatban állnék, hanem mert nem megy. A tévézésben letettem a producerségről, mert nincs annyi pénz, ami elég lenne cserébe. Ez nem akkora biznisz. De azért ez egy jó felnőtté válási folyamat volt.

A nézettségi adatok miatt szűnt meg a Magánszám a TV2-n?

- Bizonyos értelemben igen, bizonyosban nem. Megvan a levelem, amit a TV2 akkori vezetése írt, hogy nem hagyhatom abba a műsort, de fele lesz a költségvetés, és a TV2 stábjával kell forgatnom. Nem fogadtuk el ezeket a feltételeket, ezért lett vége a műsornak. Azt hiszem, nem voltunk eléggé "ügyesek", meg lehettünk volna szerényebbek is. A show-műsor a showmantől jó, de a sikerhez idő kell. A TV2 hétadásnyi időt és némi promóciót adott nekünk. Ők is türelmetlenek voltak. Azt gondolom, én személyesen, mint tévés termék, jó termék vagyok. Ha egy kicsivel több időt adnak, igazi konkurenciája lehettem volna a Fábry Show-nak. De mi is türelmetlenek voltunk, komoly levelezésekbe mentünk bele, ott tartottunk, hogy a TV2 gyártja majd a műsort, de akkor felvetettem, hogy a bukót is fizessék ki. Aztán eldurvultak a dolgok. Ekkor jött az a bizonyos levél, hogy köteles vagyok megjelenni a következő forgatáson, ahol persze nem jelentem meg. Tudom, van olyan TV2-es sztár, aki régen igent mondott volna, béketűrőbb volt, és ma már a filmezésig is eljutott, helyesen, mert tehetséges. Én úgy gondoltam, vagyok valamilyen, van valami, amit képviselek, és vállalom, ez egy rétegízlés. Soha nem lepleztük, hogy rétegműsort készítünk, de úgy gondolom, egy jó tévé portfólióban gondolkodik, ahol ez is, az is számít.

Forrás: [origo]

A Viasat3-on mi volt az oka a szakításnak?

- Ott én úgy fogtam fel, érdekes kísérlet az, hogy lehet-e napi talkshow-t csinálni egy magyar csatornán. A terv az volt, hogy kevésbé mainstream vendégekkel töltjük fel a műsort. Juronics Tamás, Bangó Margit, Cserhalmi György nem nyilatkoztak máshol, nem voltak ott a bulvárújságok címlapjain. De nálam volt először tévében a Belga, a Hiperkarma, sőt tán még a Neo is. Ez a rétegműsor erősíthette volna a csatornát, mondjuk úgy, hogy kipróbálunk embereket a Hajós műsorában, aztán, ha beváltak, mehetnek főműsoridőbe. Sok "második vonalbeli" vendéget hívtunk, volt, hogy napi két műsort vettünk fel, szarrá dolgoztuk magunkat. Összesen ötven adás készült, sokat tanultam ez alatt az időszak alatt. De itt is elkezdtek jönni az ötletek a csatornától, hogy mondjam azt, hogy nincs is családom, mert az szimpatikus a női nézőknek, meg legyek trágárabb, vagy "verekedjek össze" a vendégemmel, mert az hatásos. Nem mentem bele, mert én nem vagyok leegyszerűsíthető, nem vagyok felhasználható mindenre, mert ezekben a dolgokban nem vagyok jó. Amiben nem vagyok jó, azt nem vállalom el. Én egy stand-up komedista vagyok, nem vagyok riporter, nem vagyok kulturális közvetítő, politikai elemző. Nem megy. Kicsit türelmetlen is voltam, meg néha bunkó is, mert amikor a Viasat3 gyertyafényes libavacsorán próbálta megtalálni velem a hangot, azt mondtam, akkor leszünk jóban, ha nem beszélünk egymással többet. A Viasat3-nál is buktunk, mehettünk volna pereskedni is, mert egy 250 milliós szerződést húztak át.