Michael Douglas új szerepben

Vágólapra másolva!
Michael Douglas fontos, heti öt alkalomra szóló feladatot kapott az amerikai televízióban.
Vágólapra másolva!

Az Oscar-díjas színész az új hangja az NBC hírműsorának, a Nightly News-nak. Douglasnek nincs más dolga, mint hogy beharangozza a műsort - jelenti, hogy melyik csatornán, melyik stúdióból láthatják a nézők a híreket, majd azt mondja: "Ez a Nightly News, Brian Williamsszel".

Douglas hétfőn debütált az új szerepben, és ezentúl minden hétköznap hallhatjuk őt a hírműsor előtt. A színésznek - ellentétben a bemondóval - természetesen nem kell minden alkalommal befáradnia a stúdióba, hiszen egy rögzített hangot adnak le a technikusok.

A Nightly News emblematikus szignálját 25 évig Howard Reig adta, aki azonban két éve teljesen visszavonult. Az NBC eddig az ő előre felvett hangját használta, de most úgy döntött, ideje lenne valami frissebb hangot keresni. Így esett a választás Michael Douglasre, aki örömmel vállalta a felkérést.

A színészt a híreket beolvasó Brian Williams hívta fel az ötlettel, és elmondása szerint leginkább Douglas szentimentalizmusára, illetve a klasszikus tévéipar iránti rajongására alapozott. "Te elsősorban egy Oscar-díjas színész és producer vagy, de ez a feladat egy kis darab halhatatlanságot jelent neked a mi iparágunkban is" - mondta állítólag Douglasnek.

Aztán még hozzátette, nem kisebb pátosszal: "Ez azt is jelenti, hogy bárhol is légy a Földön, tudhatod, hogy 18:30-kor adásban vagy". Úgy tűnik, Douglast meggyőzték az érzelgős mondatok.