Feltámasztják Koppányt

Vágólapra másolva!
Elindult az MTV saját Megasztárja, mely közel egy éven át hömpölyög majd: célja, hogy felfedezze az István, a király 25. születésnapjára az új Vikidált, Deák Bill Gyulát vagy Nagy Ferót. Az első részben bemutatták a zsűrit, a díszlettervezőt, a jelmezekért felelős szakembert, a néző megismerhette a körülményeket, a fiataloknak meg elmagyarázták, hogy mi volt 1983-ban és miért volt ez fontos akkoriban. A felnégyelt Koppányt próbálja meg összeragasztani az MTV: az első adás alapján még sikerülhet is a terv. Egymilliárdos költségvetés, ismert arcokból álló zsűri: lássuk, mit láttunk!
Vágólapra másolva!

Viszonylag csekély azon harmincas magyarok száma, akik nem ismerik az István, a király szinte összes dalát kívülről, nem tudják eldúdolni a dallamokat, nem ismerik a szöveget. A korosztály számos tagjának van a rockoperához köthető élménye, fiatalkori emléke, legyen az egy gimis házibuli egy vizespohárnyi Hubertusszal, netán keverttel a gyomorban, egy tiszai kenutúra, asztalon történő, félmeztelen ugrálással, mikor a kulturált, visszafogott könyvelőként megismert haver vörös fejjel üvölti bele az éjszakába, hogy "véres kardot hoztam, őseinknek véres kardját!", vagy épp egy tokaji borozgatás, mikor az évszázados pince fala is megremeg, amint tucatnyi ittas hang énekli, hogy "Géza meghalt, és a trónja engem illet!"

Az MTV most egy alapmű után nyúlt, egy olyan rockoperát támaszt fel, melyet 24 évvel ezelőtt, 1983 augusztusában mutattak be Budapesten, az egykori városligeti szánkózódombon (ezt a helyet ezután keresztelték át Királydombbá). Lehet nem szeretni, de a legnagyobb példányszámban eladott magyar hanghordozó készült a mű alapján, milliók által ismert mű, ennek megfelelően nagy merészség hozzányúlni - különösen azért, mert mindenki az eredeti hangokat fogja keresni, azaz elkerülhetetlen az összehasonlítás.

Hasonlóan elkerülhetetlen, hogy a Megasztár-hoz hasonlítja A társulat alakítását a tévéző, hiszen a koncepció jórészt ugyanaz: ezernyi próbálkozóból kiválasztani a legjobbakat. A TV2 még 2003-ban indította el az énekes tehetségkutatót, mely valójában a 2001-ben indult Pop Idol és a 2002-ben rajtolt (és azóta hat szériát letudó) American Idol után időszerű is volt. A televíziós brand építése szempontjából kiváló, ám nézettségben mégis néha kikapó Megasztár-ból három széria futott, három év alatt, az RTL Klub most ősszel jön ki egy tehetségkutatóval (Csillag születik), melyben sok lesz az énekes, azaz nem tűnik jónak az új István időzítése - de később nem lehet, hiszen jövő nyárra, a 25. évi jubileumra kell összeállnia a produkciónak.

A TV2 ellőtte tehát az énekes-keresős műsort, az MTV-nél meg három éven át néztek szomorúan, mint Morzsa kutya a bánatos eső áztatta Futrinka utcában. Mikor kellett volna kijönni egy ilyen show-val?

Korábban lett volna indokolt, és az MTV rendezett is a régmúltban táncdalfesztiválokat és énekeseket is felvonultató Ki mit tud?-okat: tudatos műsorpolitikával, rugalmasabb szervezettel, a külföldi trendekre való jobb odafigyeléssel akár 2003 előtt is indíthatott volna az m1 egy énekes-tehetségkutatót, és alighanem sikere is lett volna. Most pont a többéves csúszás miatt elképzelhető, hogy nem lesz olyan dobás, mivel nem számít újdonságnak, ha önmagukat jó hangú, kiváló előadói kvalitásokkal rendelkező, színpadra termett bölléreket, autófényezőket és bolti eladónőket mutat a tévé, akiken lehet nevetni. Mert természetesen ennek a tehetségkutatónak is első dolga lesz, hogy felvillantsa, milyen nehéz volt a zsűri dolga, mennyire nehéz volt a válogatás, hogy kiszűrje a hamis hangú, esetlen, suta mozgású próbálkozók közül azokat, akiknek hangi adottságai megfelelőek, miközben puszta lényükkel betelítik a színpadot, és van kisugárzásuk, olyan egyéniségük, mely alkalmassá teszi őket, hogy itthon sztárrá váljanak - bármennyire is elkoptatta ezt a szót a bulvársajtó.

Lévai Balázs kreatív producer szerint lehet pótolni Deák Bill Gyulát vagy Nagy Ferót. "Az összehasonlítás elkerülhetetlen, de az a tétje a dolognak. Fel kell venni a versenyt, hogy legalább olyan jók legyenek az újak, mint a régiek voltak. A 2008-as történetet kell megírni, olyan karizmatikus figurákkal, akik egy tévéműsorban feledtetni tudják a korábbi karaktereket. A válogatón öncélú alázás amúgy nem volt, a gyengébb képességű próbálkozót sem akartuk megsérteni. Alföldi Robi és Szikora János nagyon őszintén elmondta, mit gondolt, de ez természetes, mert a színházi világ is kegyetlenül őszinte. Így akad, aki megbántódik. A jóknál viszont rögtön elindult egy színpadi képzés, a zsűri tanácsokkal látta el a versenyzőt" - mondta az [origo]-nak, majd nem győzte hangsúlyozni, hogy ez nem hagyományos énekverseny. Itt nem hangokat, hanem szereplőket kerestek, olyanokat, akik "élnek" a színpadon.