Rajzfilmen a pucér szakács

Vágólapra másolva!
A pucér szakácsként is ismert tévés séf, Jamie Oliver lesz a "főszereplője" egy új rajzfilm-sorozatnak, melyet a Wallace és Gromit-ot is gyártó produkciós cég készít.
Vágólapra másolva!

A Little J című rajzfilm-sorozatot az Aardman Animations készíti, amely az itthon Wallace és Gromit és az Elvetemült veteménylény címmel vetített nagyfilm figuráit is kiötlötte. A címbeli J nem más, mint a Jamie rövidítése, így magunk is könnyen rájöhetünk, miről szól az új animációs film: a tízéves Jamie Oliver kalandjait mutatja be, aki mindenáron híres séf szeretne lenni.

Mint tudjuk, ez sikerült is neki, arról azonban keveset hallottunk még, hogyan jutott el idáig. Persze a történetnek nem is ez a lényege, hisz ahogyan maga Oliver fogalmazott: "Igazán szeretnék átadni egy kis tudást, játékos formában, hogy a kisebb gyerekekkel is kapcsolatot tudjak teremteni."

Az ifjú szakács így számos különös barátra tesz szert a rajzolt kalandok során, többek között egy depressziós sonkával és egy, a fején egy csirkét egyensúlyozó tudóssal (bizonyos Eggs Benedicttel) is kapcsolatba kerül. "Jamie-vel egyetértettünk abban, hogy elsősorban egy komédiát szeretnénk készíteni, amely emellett remélhetőleg inspirálja is a gyerekeket, hogy egészséges ételeket egyenek" - nyilatkozott a produkciós cég részéről Miles Bullough.

A rajzfilm-sorozatból a tervek szerint 52 epizód készül (így az év minden hetére juthat egy), melyek mindegyike 11 perces lesz. A történettel elsősorban a 7 és 11 év közötti gyerekeket szeretnék megcélozni az alkotók.