A legkeményebb fickót keresik

Vágólapra másolva!
A BBC új valóságshow-t indít, melyben hat modern gladiátor vesz részt a világ legkeményebb harci viadalain.
Vágólapra másolva!

Egyfajta Harcosok klubjá-t láthatunk keddtől a BBC-n, csakhogy a szereplők itt valóban komoly sérüléseket szerezhetnek: a hat vállalkozó szellemű fiatalember azért utazza körbe a világot, hogy részt vegyen a leginkább embert próbáló viadalokon, az utcai harcosok találkozójától a törzsi beavatásokig. Aki a legjobban helytáll, a műsor végén megkapja a Last Man Standing címet, amely egyben a produkció címe is.

A versenyzőket egyébként két csapatra osztották nemzetiségük szerint, de mindannyian egyénileg játszanak: az angolokat egy rögbijátékos, egy fitness-szakértő és egy harcművész képviseli, az amerikaiak részéről egy testépítő, egy BMX-bajnok és egy síelő vesz részt a játékban - mindannyian húszas éveikben járnak, a legfiatalabb 21, a legidősebb 29 éves közülük.

A keményfiúk az első adásban a Brazíliában megrendezett Halál Fesztiválon vesznek részt, melynek már neve sem ígér túl sok jót. Egy olyan birkozóversenyről van szó egyébként, amelyben a résztvevők igencsak szabadon értelmezik a szabályokat - a srácoknak tehát nem csak egymással kell megküzdeniük, hanem ténylegesen részt kell venniük a versenyben.

A következő próba a zuluk földjén várja a férfiakat, itt a törzs speciális pálcákkal való küzdelmét kell elsajátítaniuk - a zuluk beavatási szertartásként találták ki a harcot, de a felnőttek kemény sportként is űzik, mely sokszor végződik komoly sérülésekkel, néhány esetben akár halállal is. A valósághősöknek tíz nap alatt kell elsajátítaniuk a sajátos technikákat, ezután vesznek részt a királyi esküvő alkalmából rendezett tornán.

A műsor során más viadalokon is részt vesznek a játékosok, Indiában például kickbox-versenyen kell helyt állniuk, Pápua Új-Guineában pedig egy másik törzsi hagyományt kell magukévá tenniük.