Királykodik az MTV

Vágólapra másolva!
Megkezdték a meghallgatásokat az A Társulat című tehetségkutató műsorhoz, mivel a mai tizenévesek már nem éneklik a tábortűznél, hogy "véres kardot hoztam, őseink véres kardját", sem azt, hogy "nem kell olyan isten, kinek bűnös, aki él!", és ez ellen akar tenni valamit az MTV. Az István, a király jubileumi előadásának főszerepeire pályázó jelentkezőket tíz nap alatt hallgatja meg a zsűri.
Vágólapra másolva!

"Jövőre lesz 25 éves az István a király, és mondani sem kell, milyen fontos esemény volt a rockopera megjelenése a magyar könnyűzenében és politikában. Konszolidált, elfogadottá tett olyan zenészeket, mint Nagy Feró, Vikidál Gyula vagy Deák Bill Gyula, ők egyben idolokká is lettek. Ott voltam a bemutatón 15 évesen, nekem meghatározó élmény volt" - mesélte az [origo]-nak Lévai Balázs, aki a tehetségkutató producere.

"Kultuszt teremtett a rockopera, a mienk viszont egy modern televíziós műsor lesz, ami arról szól, hogy megtaláljuk, kik énekeljék el az ismert dalokat. Igazából nem is énekest, hanem színpadi előadót keresünk, mert egy ilyen műsornál legalább annyira fontos a kisugárzás, a mozgás, mint önmagában az énekhang. Tíz napon át zajlanak a meghallgatások, főképp 16 és 35 év közötti próbálkozókat nézünk meg. Sok színész jelentkezett, de akad pár popzenében feltűnt előadó is" - tette hozzá Lévai. Neveket nem akart mondani, nehogy rosszul essen az ismert előadónak, ha mégsem juttatja tovább a zsűri.

Amelyben ott ül Szikora János rendező, Szulák Andrea énekesnő, Keveházi Krisztina mozgástanár, Alföldi Róbert színész-rendező és művészeti vezető, Kocsák Tibor zenei vezető, egyben karnagy és zeneszerző. Lévai Balázs a producer, aki összefogja a munkát. Az első stábülésen megjelent az István, a király két szerzője, Szörényi Levente és Bródy János is. Ők ugyan aktívan nem vesznek részt a válogatásban, de végigkísérik az eseményeket.

Annak ellenére, hogy a pályázati felhívásban a szervezők színészi képességekkel rendelkező énekeseket vártak, meglepően nagyszámú pályázó jelentkezett a megmérettetésre. A tíz napon át zajló meghallgatásokat rögzíti az MTV, a felvételekből készülő műsorokat augusztus 20-tól láthatják a nézők az m1-en. Az A Társulat címre keresztelt tehetségkutató produkció műsorvezetője Gundel Takács Gábor lesz. A műsorokat kéthetenként, kedden este sugározzák majd. A meghallgatásokról Társulat Extra címmel is készül műsor: ebben a folyamat különlegességeit mutatják be.

A zsűri 2008. február közepétől 12 héten át, szombatonként a közönség segítségével dönt az István, a király ősbemutatójának 25. évfordulójára tervezett jubileumi előadás szereposztásáról. A közönség azonban már korábban is bekapcsolódhat a szereplők kiválasztásába: minden versenyző felkerül ugyanis a produkció honlapjára, és az érdeklődők július 15-ig sms-ben szavazhatnak arra a 20 versenyzőre, akiket feltétlenül látni akarnak a középdöntőben, majd a döntőben. A meghallgatások is közönség előtt zajlanak, a szervezők a budapesti Klebelsberg Kultúrkúriába várják mindazokat, akik szívesen részt vennének az eseményen.

Az István, a király-t 1983 augusztusában mutatták be a Királydombon. A rockoperát 1989 végéig telt házzal játszotta a Nemzeti Színház. A rendszerváltás után a színházak mellett szabadtéri előadásokon, többek között a Népstadionban, Szegeden és a Margitszigeten, valamint külföldön, például Dunaszerdahelyen, Washingtonban, New Yorkban, Kölnben és Csíksomlyón mutatták be. Az István, a király a legnagyobb magyar lemezsikernek számít: a Hungaroton 1983-ban jelentette meg lemezen, kazettán, majd CD-n, minden kiadása napok alatt aranylemez lett.