Zarándokhellyé vált a Maffiózók bárja

Vágólapra másolva!
Hetente turisták tömege özönlik a New Jerseyben található Satin Dolls bárba, mely a Maffiózók-ban a Bada Bing nevet viseli, és Sopranóék kedvenc helyének számít.
Vágólapra másolva!

Tony Soprano és emberei általában egy sztriptízbárban, a Bada Bingben pihenik ki a gengszterélet fáradalmait. A klub nem csak a stúdió egy jól sikerült díszlete: a valóságban is létezik, csak éppen Satin Dolls a neve, a lányok pedig nem félmeztelen táncolnak, hanem legfeljebb bikiniben - az állam törvényei szerint ugyanis sztriptíz és italmérés nem lehet egy helyen.

Márpedig a messziről érkezett, szomjas turistákat meg kell itatni - mellek nélkül meg csak meglesznek valahogy. Akik nem ismerik az idevonatkozó jogszabályt, bizony sokszor csalódnak is Sopranóék kedvenc helyében, mégis hetente több turistacsoport érkezik ide a világ minden részéről.

"Félek egy olyan világtól, amelyben nem lehet várni az újabb és újabb epizódokat. Nem akarom, hogy vége legyen, hiszen a maffia is tovább létezik" - mondta a Reutersnek egy, a bárban ücsörgő svájci férfi, afelett szomorkodva, hogy kedvenc sorozata hamarosan véget ér. Az HBO június 10-én vetíti a Maffiózók fináléját, talán ennek tudható be a megnövekedett érdeklődés a klub iránt.

A Satin Dolls vezetője, a csak vezetéknevéről ismert Rouz elmondta, hogy a rajongók már szinte minden mozdítható tárgyat elloptak a bárból, még azokat is, amelyeken nincs rajta a Bada Bing vagy a Satin Dolls felirat. Ennek ellenére a sorozat jót tett a klubnak: "A Bada Bing szelleme különösen vonzza azokat az embereket is, akik egyébként nem mennének be egy go-go bárba" - mondta a tulajdonos.

Nagymértékben megnőtt a látogatottsága a Satin Dollstól pár kilométernyire lévő Pizzaland pizzériának is, amely ugyan a Maffiózók egy epizódjában sem szerepelt konkrétan, de a nyitó képsorban feltűnik körülbelül egy másodpercre. A tulajdonos elmondása szerint a sorozat sikere óta az Egyesült Államok szinte minden részéről rendelnek tőle pizzát.