Előkerült a magyar Han Solo

A Pirx kalandjai a Mafilm műtermeiben készült 1972-ben (rendezte Kazán István és Rajnai András, írta Varga László és Rajnai András), és a végeredmény már akkor is megmosolyogtató lehetett, különösen, ha összevetjük a pár évvel később készült Csillagok háborújá-val. Persze gonoszság összevetni a kettőt, alighanem fillérekből kijött ez az űrsorozat, de az eredmény olyan, mintha egy szomorú szobában, halovány fényű asztali lámpa mellett, gombfocikorongokkal játszottak volna le egy valódi, fényes stadionban előadott meccset.

Pirx kalandjairól a mai fiatalok nem is hallottak, a mostani harmincasoknak is csak halovány emlékei vannak erről a furcsa, hazai scifi-szériáról. Nem hezitáltunk hát, mikor a Filmmúzeum műsorára tűzte a minap, leparkoltuk a Volgát, bekapcsoltuk a Junoszty tévét, bontottunk egy Balatoni világost, a gyereknek egy limót, ledőltünk a képernyő elé. Már az elején kuncoghat a néző a kozmoszban lebegő, felnagyított citromfacsarókon, az "Akadémia" előtt parkoló, egyértelműen felismerhető matchboxokon, és innen már minden olyan szánalmasan szegényes: Tatuin helyett Csepel, lézerkard helyett bolgár vízipisztoly.

Papp János Pirx űrhajósnövendékként elkésik az óráról, közben mindenki rózsaszínben ücsörög egy felnagyított rádió képe előtt, aztán mintha mosógépben állnának - a legviccesebb mégis a víkendház sufnijából, a pecabot és a permetezőszer mellől felhozott sárga gumicsizma, amiben az egész csapat fel-alá caplat. 2007-ben ez a kőkorszaki vizuális világ felettébb meghökkentő, és nyilvánvaló, hogy pár ráérős, technikai kütyükhöz értő középiskolás egy videokamerával, pár tízezer forintból egy-két nap alatt látványosabb terméket össze tudna hozni.

Az űrhajósok hátán becsomagolt táska, abból két porszívócső lóg ki, ami a hasba megy be: annyira komikusan néznek ki a kozmonauták, hogy az ember szinte várja, hogy előlép Galla Miklós egy függöny mögül, és harsány kacagásban tör ki, színpadias térdcsapkodás közepette. Szívderítő, hogy az űrhajóban magyar feliratok is vannak, de lelombozó, hogy sárga Lego-alapra (vagy Pebe-formára?) ragasztott fémformák alkotják a kapcsolószekrényt.

A sztori kissé banális: a szimulátorban ülve idegen testre lesz figyelmes a vizsgázó Pirx, aki kissé megzavar a vele kacérkodó, újságírót alakító Szunyovszky Szilvia, így manőverei nemigen jönnek be. "Vegyék figyelembe a Hold tömegvonzását, nehogy baleset történjék" - jön a segítség a központtól, ott valaki nyilván valaki teljesen hülyének nézi a növendéket. Pirx amúgy mélyen vallásos, mert öt perc alatt négyszer kulcsolja imára kezeit, mikor rimánkodni kezd, vagy aggódik a felszerelés miatt.

A vizsga után újabb sokkoló képek: a lekicsinyített szereplők hatalmas karácsonyfadíszek előtt slattyognak el, egy gigászi, üvegből készült sótartó körül valamiért bikinis nők ücsörögnek mélán, odébb pedig hosszú lufikolbászok alkotnak furcsa formákat. "Érezzék jól magukat" - mondja a diri, de a hangulat olyan, mint egy rideg kriptában, pont annyira természetes és oldott, mint mikor Julcsi házibulit rendezett a Szomszédok-ban, egy meghitt, kamerákkal teli, kivilágított panellakásban. Poénkodás is van: "Ön nem robot? Nem szeretném a csavarjait elcsavarni a feje helyett" - flörtöl egy leendő űrhajós egy pizsamás nővel.