Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb televíziós és rádiós szövetségének csúcsvezetői közé választották Rudi Zoltánt, a Magyar Televízió elnökét december 6-án, csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) genfi közgyűlésén az ötvennégy ország hetvenhat közszolgálati rádióját és televízióját tömörítő unió tagjai voksoltak a szakember mellett. Ezzel az 1950 óta működő EBU történetében először választottak magyar televízióst a szervezet legfelső irányító testületébe.

A magyar tévénézők a Játék határok nélkül és az Eurovíziós Dalverseny kapcsán találkozhattak leginkább az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének nevével, de a legjelentősebb sporteseményeket, így az olimpiát is EBU-tagságának köszönhetően sugározhatja a nemzeti főadó.

Az EBU évente 70 milliárd forintból gazdálkodó nonprofit szervezet, amely elsősorban a tagjainak nyújt szolgáltatásokat. Négy év alatt a Magyar Televízió nemcsak megújította szakmai kapcsolatait az EBU-val, hanem tagja is lett a közel egymilliárd potenciális nézőt és hallgatót megszólító szervezetnek.