Lezárult Odaát-játékunk

Vágólapra másolva!
Lezárult Odaát-játékunk, a helyes megfejtést beküldők közül kisorsoltunk három szerencsést, akik DVD-n megkapják az első évadot.
Vágólapra másolva!

Október 19-én került itthon a képernyőre az Odaát második évadja, miközben megjelent az első széria DVD-n. Ennek kapcsán közöltünk egy interjút, melyből kiderült, hogy a lányok kedvencei, a szellemvadász, démonölő fivérek valójában nem is hisznek a természetfölöttiben, de abban igen, hogy napjaink legkedveltebb tévés horrorsorozata lekapcsolt lámpa mellett, sötétben az igazán élvezhető. A cikk itt olvasható.

A játékban annyi volt a teendő mindössze, hogy helyesen kellett válaszolni egy egyszerű kérdésre. A kérdés így szólt: milyen kocsival jár a két főszereplő? A helyes megfejtés: a fiúk egy fekete 1967-es Chevy Impalát vezetnek.

A sorsolás nekik kedvezett:

Bodikné Tóth Éva
Erdős Zoltán
Leitold Eszter

A nyerteseknek gratulálunk, a nyereményt postán kapják meg.